Szép Magyar Beszéd országos verseny

2015.04.24.
A PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központ Óvó-és Tanító Tanszéke szervezte a 43. országos döntőt.

2015. április 24-én rendezték meg Esztergomban immár 43. alkalommal a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny országos döntőjét a felsőoktatásban tanulók részére. Az eseményen 38 diák vett részt az ország különböző felsőoktatási intézményeiből.

Az eseményt péntek reggel Dr. Gloviczky Zoltán a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központ Intézetvezetője nyitotta meg, majd Dr. Gósy Mária, a Kazinczy Ferenc szép magyar beszéd verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket és az őket felkészítő tanárokat. Az ünnepélyes megnyitón után a szabadon választott szövegek felolvasása következett. Ebéd után az idegen szöveg felolvasásával folytatódott a verseny. A 8 tagú zsűrinek nem volt könnyű dolga, mert idén is sok tehetséges hallgató érkezett a versenyre, akik bizonyítottak a megmérettetés során. A zsűri az eredmények kialakításánál azt is figyelembe vette, hogy a felolvasó értőn-érthetően, természetes hangon tudja a szöveget hangosítani, megszólaltatnia a közönség számára.

Események

23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
27.
2026. máj.
BTK
A Pszichológiai Intézet díjátadó ünnepsége
Danubianum 214
02.
2026. jún.
BTK
Bokody Péter habilitációs előadásai
Sophianum 112
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt