Térségi tanévnyitó konferencia

2016.08.22.
Az Esztergomban működő Vitéz János Tanárképző Központ 2016. augusztus 24-én Térségi Tanévnyitó Konferenciát rendezett.

A PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központja immár hagyományos Térségi Tanévnyitóját rendezte meg a köznevelésben dolgozó pedagógusok számára augusztus 24-én, Esztergomban. A rendezvényen részt vevő közel 100 főt az egyetem nevében a Központ vezetője Dr. Gloviczki Zoltán köszöntötte, majd Thaisz Miklós, az EMMI főosztályvezetője tartott előadást a következő tanév fontos eseményeiről, jogszabályi változásairól, azok hátteréről. A rendezvény második részében a nagy számban megjelent óvodapedagógusok önálló szekciót alkottak, ahol Paszkoszné Kulcsár Andrea vezető főtanácsos tartott számukra tájékoztatót, míg a tanítók, tanárok Dr. Kaposi Józsefnek, az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet főigazgatójának interaktív prezentációját tekinthették meg a pedagógiai munka mai kihívásairól, és az ezekre adható válaszok kereséséről. A program az egyetem és a város, a régió köznevelési intézményeinek szoros együttműködéséből születhetett, s egyben annak további fejlődését szolgálja.

Események

23.
2026. febr.
BTK
PPKE BTK HÖK x MELEG RUHA
Danubianum
24.
2026. febr.
BTK
“Kérdezd a hököst”
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
16.
2026. márc.
BTK
AI-KULCS – Mesterséges intelligencia a tanteremben. Gyakorlati eszközök, tippek pedagógusoknak
Sophianum 111
17.
2026. márc.
BTK
A magyar honfoglalásról sok szemmel. Régi kérdések – új válaszok
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt