Boldog új évet a gólyáknak

2020.09.02.
A tanévkezdés alkalmából pár gondolat

Kedves elsőéves pázmányos politológus-hallgatók, a koronavírus-járvány miatt most nem lesz lehetőség arra, hogy olyan oldottan és közösségi formában legyünk együtt, mint a korábbi években. A beilleszkedés, a pázmányossá válás, a politológus-hallgatói állapot megélése most sokkal nehezeb lesz, mint másoknak volt. Bízom azonban abban, hogy a félév során szinte mindent pótolni tudunk majd - leszámítva az együtt töltött időt. Az órákat és más foglalkozásokat megtartjuk, a rektori és dékáni utasításoknak megfelelően. Ez azonban azt is jelenti, hogy más módokon biztosítjuk az eddigi oktatást. Az oktató és adminisztratív kollégák, a demonstrátorok és tutorok mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy Önök a tanulmányi kötelezettségeiknek eleget tudjanak tenni. Ez természetesen nem lesz tökéletes, így előre is türelmüket és megértésüket kérem a kisebb-nagyobb, előre nem látható, ám egészen biztosan meglepetés erejével érkező kellemetlenségekért. Azzal tudom bíztatni Önöket is, és kollégáimmal együtt magamat is, hogy ez csak átmenetileg lesz így. 

Üdvözlöm tehát Önöket a politikatudomány szakon, remélem, a félév végén, vagy a következő félév elején már személyesen is. Addig is egy új tanév kezdetekor bizakodjunk abban, hogy a különleges körülmények ellenére is sikeres félévet zárhatunk majd. S "hogy azért minden tudománnak szeléűl ide s tova ne hordoztatnánk", Pázmány Péterrel szólva, tegyünk eleget állapotbeli kötelességeinknek legjobb lelkiismeretük és tudásunk szerint. Az oktatás formája változik, de a lényege nem. Ha kellően motiváltak és érdeklődők, mindazt el fogják tudni sajátítani, amit a korábbi évfolyamok. 

Jó tanulást, és legyenek a Pázmányon otthon is itthon. 

 

Dr. Botos Máté

tanszékvezető

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt