Jelentkezz a TDK-ra!

2021.09.15.
Már most érdemes elkezdeni a felkészülést a következő tudományos diákköri konferenciára.

TDK-felhívás

A PPKE BTK idén ősszel is megrendezi az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) tagozati fordulóit. Magára az országos konferenciára csak 2023-ban fog sor kerülni, de aki most jogot szerez az indulásra, az akkor is részt vehet rajta, ha addigra már befejezi a tanulmányait. Néhány gyors kérdés és válasz:

1. Mi az az OTDK?

Az OTDK 70 éve létezik, és az egyetemi hallgatók legnagyobb tudományos seregszemléje. Jelenleg 16 szekcióban rendezik, az agrártudománytól az orvostudományon át a társadalomtudományokig. A részvételi jogot a helyi fordulókon lehet megszerezni, ahol egy saját kutatást kell élőszóban bemutatni, majd ennek végleges, írott változatát feltölteni az OTDK honlapjára. Ezt követi az országos verseny, ahol szakemberekből álló zsűri értékeli és díjazza a benyújtott írásokat és azok prezentációit.

2. Miért érdemes jelentkezni?

Az OTDK-részvétel önmagában is kiváló alkalom a szakmai rutin megszerzésére: hogyan kell egy tudományos értekezést megírni, hogyan kell azt közönség előtt bemutatni, illetve megvédeni a lehetséges kritikákkal szemben. Emellett az elért helyezések és díjak a továbbtanulás szempontjából is előnyt (pluszpontot) jelentenek MA- vagy PhD-jelentkezés esetén.

3. Hogyan kell jelentkezni?

Először is témát kell választani, majd keresni egy, az adott témában jártas konzulens tanárt. Ha vele egyeztettek, akkor a tervezett előadás és a tanulmány címével kell jelentkezni az intézet TDK-felelősénél, vagyis nálam:

Nyirkos Tamás (nyirkos.tamas@btk.ppke.hu)

Határidő: 2021. október 15.

4. Mikor és milyen formában zajlik a helyi forduló?

Az őszi tagozati fordulókra 2021. novemberében fog sor kerülni:

https://btk.ppke.hu/esemenyek/2021-11-11-oszi-tdk-tagozati-fordulok

Az előadások időtartama 15 perc, az ezt követően véglegesített dolgozatok terjedelme pedig – amelyeket általában a jegyzőkönyvek leadása után egy hónappal kell feltölteni az OTDK honlapjára – körülbelül 20 oldal.

5. Ki jelentkezhet?

A Nemzetközi és Politikatudományi Intézethez tartozó szakok bármelyikéről lehet jelentkezni. Az sem kizáró ok, ha valaki a készülő szakdolgozatának a témájával kíván nevezni: csupán már leadott szakdolgozatot nem lehet benyújtani TDK-dolgozatként.

Minden további kérdéssel forduljanak hozzám. Addig is sok sikert!

Nyirkos Tamás

Események

02.
2024. okt.
BTK
Középkori Esték/Latinitas Hungarica
Danubianum 317
04.
2024. okt.
BTK
Nemes Nagy Ágnes Olvasókör
Danubianum 504
08.
2024. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK x Irodalmi Kávéház Kemény Zsófival
Kalács Bár
16.
2024. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum 111–112
16.
2024. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK x Rémségek bálja
Doboz
22.
2024. okt.
BTK
Irodalom és társadalom viszonya Kínában
Sophianum
További események
szechenyi-img-alt