Október 28-án tanulmányi kirándulást tettünk a Memento Szoborparkba, Ötvös István tanár úr vezetésével.

A park 1945-1989 közötti, a kommunista diktatúra nyomát őrző, egykor köztereken álló szobrok gyűjteménye. Belépve korhű rádióműsor alapozta meg a múltidéző hangulatot. Konstatálhattuk, hogy nem vagyunk már annyira fiatalok, amikor megpillantottuk az első számú mementót, egy Trabantot, amit lelkes külföldiek fotóztak. Ez a „csoda” még a mi életünkben sem elsősorban kiállítási tárgy volt.

A tanár úr elmondta, hogy az ideológiákat az emberek mindennapi életének részévé legegyszerűbben a művészet közvetítésével lehet tenni. Legyenek ezek szobrokkal „operáló” térfoglalások, személyi kultusz építése nyomán kötelezően kitett arcképek és plakátok, nevelő célzatú skandálandó rigmusok vagy közösségesítő szimbólumok. A szocialista propaganda-művészet alapja a korszak művészi irányzata a futurizmus lett, melynek alapja a dinamika, militarizmus és nacionalizmus.

Láthattuk a militáns vezető és a nép tanítójaként ábrázolt pártvezetőket, számtalan emléktáblát, pártfunkcionáriusok mellszobrát és olyan ikonikussá vált szobrokat, mint a Felszabadulási emlékmű vagy Steinmetz kapitány és Osztapenko szobra.

A rendszerváltozáshoz vezető számtalan ok ellenére, kevesen hittek a kommunizmus ilyen léptékű összeomlásában. Ezt jól példázza az a szállóigévé vált mondat, melyet lehetetlen helyzetek kapcsán gyakran hangoztattak: „Majd ha Osztapenko lépést vált!” Ha ő nem is tette, a rendszer megváltozott és mi már csak belépő ellenében, elkerített térben és általunk kívánt időtartamban lehetünk e szobrok társaságában.