Megjelent „A vidék szovjetizálása” című kötet

2023.10.19.

A Rákóczi úti Libri Könyvpalotában bemutatott kötet egyik szerkesztője tanszékünk oktatója, Ö. Kovács József volt.

Tanszékünk oktatója, Ö. Kovács József és munkatársainak szerkesztésében megjelent A vidék szovjetizálása című kötet. A kötet bemutatására a Rákóczi úti Libri Könyvpalotában került sor, ahol a könyv szerkesztőivel Kovách Imre és Závada Pál beszélgetett.

A könyvről:

A kollektivizálás egyike volt a huszadik század legnagyobb horderejű társadalmi eseményeinek. Az államosítás után Magyarországon a parasztság maradt az utolsó olyan társadalmi réteg, amely földtulajdonának köszönhetően valódi gazdasági autonómiával rendelkezett. A szovjet modellt követő magyar kommunisták csak 1961-re, két hullámban tudták végleg megtörni és kolhozokba kényszeríteni a családokat, amelyek rengeteget szenvedtek az önállóságukért.

A könyv az ország 1945-ben meginduló szovjetizálásától, ezen belül pedig a földosztástól a hetvenes évekig tekinti át a magyarországi falvakat felforgató, azokat végérvényesen átalakító eseményeket és folyamatokat. A vidék életét meghatározó tényezők közül a kollektivizálás a leglátványosabb, de legalább ennyire fontos volt a téeszekben dolgozók folyamatos elvándorlást generáló hátrányos megkülönböztetése a társadalombiztosításban, és a falvaknak morzsákat is alig juttató településpolitika.

Csikós Gábor, Horváth Gergely Krisztián és Ö. Kovács József történészek, a kötet szerkesztői nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy munkájukat olyan forrásokra építsék, amelyek a társadalom mindennapi tapasztalatait tükrözik. A fejezetekből nemcsak a kollektivizálás traumatikus folyamata rajzolódik ki a maga életszerűségében, de a mentális egészségre hosszú távon gyakorolt rendkívül negatív hatása is. A szovjetizálás társadalmi és környezeti ára külföldi összehasonlításban különösen szembetűnő.

A kötet elérhető a könyvesboltban: https://www.libri.hu/konyv/csikos_gabor.a-videk-szovjetizalasa.html

Csikós Gábor – Horváth Gergely Krisztián – Ö. Kovács József: A vidék szovjetizálása
Jaffa Kiadó, 2023.
295 oldal

 

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt