Nyílt nap a Pázmány BTK Politológia tanszéken

2010.11.29.
Őszi nyílt nap   2010. november 25-én nyílt napot tartottak a campuson, így a Politológia Tanszék is készült bizonyos programokkal.   Fél kilenctől a Stephaneum aulájában a két demonstrátor és segédjük egy standnál, szórólapokkal és inf
Őszi nyílt nap
 
2010. november 25-én nyílt napot tartottak a campuson, így a Politológia Tanszék is készült bizonyos programokkal.
 
Fél kilenctől a Stephaneum aulájában a két demonstrátor és segédjük egy standnál, szórólapokkal és információkkal felszerelkezve várták az érdeklődöket. Mindegyikük számára tájékoztatást nyújtottak a szakról, valamint a nyílt napi programokról.
 
Fél tizenegytől Pócza Kálmán tanár úr tartott szaktájékoztatót a Quaestura tanácstermében, majd Metz Rudolf és Földi Bence bemutatták a szak hallgatóinak életét, hogy milyen programokat szerveztek és terveznek számukra, valamint a hallgatói honlapot is. Ezalatt Kiss István továbbra is a Stephaneumban várta a végzős gimnazistákat.
 
Tizenegytől Pócza Kálmán tanár úr egy rövid mintaelőadást tartott Politikatudomány: politika és/vagy tudomány címmel.
 
A leendő egyetemisták számára nyílt tanórát is hirdettek, ez Schlett István tanár úr A magyar politikai gondolkodás története című órája volt.
 
A demonstrátorok szerint igen nagy érdeklődés mutatkozott a szak iránt, ám Botos Máté dékán úrral történt beszélgetés alatt kiderült, hogy a januári nyílt napra kb. duplaennyi diákot várnak.
 
képek:

 

Események

15.
2026. szept.
BTK
Szemeszternyitó
Doboz
16.
2026. szept.
BTK
L'Anse aux Meadows, A Viking Age Norse Settlement in Canada
Sophianum 111–112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
További események
szechenyi-img-alt