Stipendium Hungaricum

2021.01.28.
A Tempus Közalapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a 2021/2022-es tanévben Stipendium Hungaricum országokba irányuló részképzésre, felsőoktatási hallgatók, illetve frissdiplomások részére.

A pályázók itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő, alap-, mester- vagy doktori képzésre vonatkozó részképzéseken vehetnek részt az ösztöndíjjal, továbbá doktori képzésben részt vevő pályázók esetén kifejezetten a disszertáció megírásához szükséges kutatómunkára is igényelhető támogatás. Ez az ösztöndíj lehetőség korábban államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzéshez kötődő Campus Mundi kiegészítő ösztöndíj támogatás formájában volt elérhető a pályázók számára.

Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen felhívás a Stipendium Hungaricum partnerországok által felajánlott támogatások elnyerésére vonatkozik. A magyar fél által biztosított kiegészítő ösztöndíjtámogatás 2021 szeptemberétől nem áll rendelkezésre.

A pályázati felhívást, annak mellékletét, illetve további segédanyagokat a jelentkezéshez a honlapunkról tudják elérni, valamint a jelenleg hatályos felhívást és mellékletét csatolva is küldjük.

Mivel ez az ösztöndíjtípus államközi egyezményeken alapul, pályázni kizárólag az 1. sz. mellékletben megjelölt tevékenységekre és célországokba lehet, melyek jelen pályázati felhívás megjelenésekor a következőek:

Albán Köztársaság, Banglades, Belorusz Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Fülöp-szigeteki Köztársaság, Indiai Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Jordán Hásimita Királyság, Kenyai Köztársaság, Kínai Népköztársaság, Kuvaiti Állam, Marokkói Királyság, Mianmari Szövetségi Köztársaság, Mongólia, Oroszországi Föderáció, Pakisztáni Iszlám Köztársaság, Palesztin Autonómia, Szerb Köztársaság, Tádzsikisztán, Tanzánia, Thaiföldi Királyság, Tunéziai Köztársaság, Türkmén Köztársaság, Ukrajna, Üzbég Köztársaság, Vietnámi Szocialista Köztársaság.

Ugyanezen okból kifolyólag az ösztöndíj csak magyar állampolgárok számára elérhető.

Pályázati felhívás

Események

29.
2025. máj.
BTK
PPKE BTK történelmi-régészeti ismeretterjesztő előadássorozat
Sophianum 108
05.
2025. jún.
BTK
BILK könyvbemutató
Sophianum 108
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt