A Szociológiai Intézet szervezésében új előadássorozat indul „Ars Sociologica” néven.

A rendezvény idei vendége: Hankiss Elemér.

A Szociológiai Intézet tisztelettel meghívja Önt az első „Ars Sociologica” előadásra, amelyen ebben az évben

HANKISS ELEMÉR

vall a szociológia mesterségéről, saját szellemi pályájáról.

Az előadás a Pázmány-napon, 2010. október 13-án, szerdán 18.00 órakor kezdődik, helye az Auditorium Maximum.

Dr. Hidas Zoltán, intézetvezető felvezetője: Ars sociologica

Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki eljött a Szociológiai Intézet rendezvényére, az „Ars Sociologica” című előadássorozat első előadására. Minden új kezdet, vagyis minden olyan kezdeményezés, amely attól nyeri a jelentőségét, hogy egyszeri emberek létrehoznak valami számukra jelentőset, megérdemli, hogy szóvá is tegyük. Hadd szóljak tehát bevezetésképpen néhány szót erről az alkalomról, amely éppen a mi jelenlétünknek köszönhetően is olyan egyszeri. Magyarázatra talán elsősorban az összejövetel címe szorul – ezért most a benne rejlő kettős gondolatot szeretném ki is mondani: a mesterségként felfogott tudomány gondolatát, és a saját szociológiáról szóló vallomás gondolatát.
Időről időre szokásba jön temetni a szociológiát, mintha bizonyos válságtünetek a kimúlását jeleznék előre. De vajon mi kelti ilyenkor a szociológia tehetetenségének a látszatát? Nehéz időszakaiban ez a tudásterület nem az általa felhalmozott ismeretek valójában átláthatatlan mennyiségét kevesli, és többnyire nem is az egyre kifinomultabb módszerei felől bizonytalanodik el – hanem a saját jelentőségében veszti el a hitét.
Amikor aztán az egyre tudományosabb embertudományok, vagyis a mi világunkkal foglalkozó történelem- és társadalomtudományok túljutnak válságaikon, minden alkalommal olyan kérdésekből nyernek új lendületet, amelyek számunkra mint emberek számára jelentőségteliek. Úgy tűnik, ha valaki – akár a legtisztábban szociológiai módon – tudomást akar szerezni önmagunkról, mondjuk éppen társas önmagunkról, saját magából is kell merítenie. A legtudományosabb mesterség is rá van utalva saját, emberi érintettségünkből fakadó kérdésekre – ami azonban nem feltétlenül jelent mindjárt értékelést is, ahogy Max Webertől tudjuk. A szociológia ennyiben mindig önmegismerés, fogékonyság a számunkra fontos összefüggések és belátások iránt, értelmezés- és magyarázatkísérlet arról a világról, amely minket, egyszeri embereket körülvesz.
Egy tudományos mesterség eltanulása tehát nemcsak tudnivalók elsajátítása, hanem szellemi mozdulatok utánacsinálása, és a saját elevenség kockáztatása is. Ami valakit egy egész életen át mozgat, annak olyasminek kell lennie, aminek önmaga számára is tétje van, és amiért akár egész lényével is kezeskedni akarhat. Egy életmű egy emberi élet alkotása, sajáttá gondolt tudással és saját szenvedélyekkel, amelyeket elszenvedve eleven kérdései támadnak.
Tisztelettel köszöntöm előadónkat, Hankiss Elemért, akit elsőként kértem arra, hogy ennek a kettős gondolatnak a szellemében a szociológiára indító saját motivációkról valljon, hogy mit jelentett és jelent a számára a szociológia, és beszámoljon arról a pályáról, amelyet a „mesterségben” bejárt. Azért örülök, hogy elfogadta a felkérésemet erre az első előadásra, mert az ő tudományos élete és műve az így felfogott tudományosság jegyében bontakozott. Nemcsak azért, mert hosszú időn át széles közönség számára éppen ő testesítette meg a szociológiát, hanem azért is, mert a gondolkodás elevenségének a példája maradt, az első, még irodalomtudományi művektől kezdve, a legutóbbi évtized kultúraelméletéig.

Hidas Zoltán