Az identitások korlátai - kötet

2012.06.06.
Örömmel tudatjuk, hogy megjelent Az indentitások korlátai című kötet (szerk. Bögre Zsuzsanna, Keszei András és Ö. Kovács József) a L'Harmattan Könyvkiadó gondozásában.

Örömmel tudatjuk, hogy megjelent Az indentitások korlátai című kötet (szerk. Bögre Zsuzsanna, Keszei András és Ö. Kovács József) a L'Harmattan Könyvkiadó gondozásában.

A kötet tanulmányai a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának piliscsabai campusán, 2010 májusában rendezett konferencia előadásai alapján születtek.

A szervezők elképzelései szerint az előadások elsősorban az egyéni és a csoportos életutak töréseinek következményeit vizsgálták volna. Hogyan folytatható az élet a megaláztatások után, mi menthető át az emberből mint másokban és önmagában bízó társas lényből, mi az, ami még egyáltalán feldolgozható, vállalható módon beépíthető az önéletrajzi emlékezetbe. A szenvedés természetének, körülményeinek tisztázásához az erőszak gépezetének működéséről, működtetőiről is szólni kell. Ennek megfelelően a hatalom szerepét a törések előidézésében több tanulmány is kiemelte. A társadalmi lét értelmességébe vetett hit megrendülése a szenvedés értelmetlenségére utal: a hatalom múltat átíró politikájának következtében az egyén egyedül marad fájdalmával, a társadalmat átható félelem, bizonytalanság légkörében.

A borító és hátlap letölthető pdf formátumban.

 

Események

16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
BTK
A Káldi-Biblia 400 éve. 1626–2026
Szent II. János Pál Pápa terem
20.
2026. okt.
BTK
Általános Kvízest
Danubianum
21.
2026. okt.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Az inspiráció ereje
Iohanneum 112
21.
2026. okt.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
03.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK x Mágikus Éj
Doboz
További események
szechenyi-img-alt