Gyakornoki és kutatói lehetőség

2010.04.24.
  A Magyar Építőművészek Szövetsége együttműködést ajánl fel a Szociológiai Intézet részére: gyakornoki és kutatói (pályázatokban való részvétel) „foglalkoztatást” kínálva fel az Intézet érdeklődő hallgatói számára a felsőoktatási tanulmányok

 

A Magyar Építőművészek Szövetsége együttműködést ajánl fel a Szociológiai Intézet részére: gyakornoki és kutatói (pályázatokban való részvétel) „foglalkoztatást” kínálva fel az Intézet érdeklődő hallgatói számára a felsőoktatási tanulmányok ideje alatt. 

Miért érdemes a MÉSZ-be jönni gyakornoknak:

  • pályázatírói gyakorlatot szerez az ember,
  • megismerkedik a civil szférával
  • építész szakmai rendezvények, kiállítások, konferenciák szervezésében vehet részt
  • lehetőség van a legnevesebb hazai, és rengeteg külföldi építésszel való találkozásra
  • részt vehet kutatásokban
  • önéletrajzában referencia lehetőség
  • az MA kurzusban előírt szakmai gyakorlatba beszámítható
  • s persze még sok előnye van…

A MÉSZ gyakorlatilag egész évben, augusztust kivéve, tud 1-2-3 gyakornokot fogadni, s a gyakorlat elvégzése után is szívesen segíti a hallgatók munkáját.

A jelentkezéssel egyidőben folyó kutatási lehetőség, amibe alkalmasság esetén be lehet kapcsolódni: NKA által támogatott kutatás, amelynek célja a Magyar Építőművészek Szövetsége történetének feldolgozása, valamint ehhez kapcsolódó film forgatása.

 

Jelentkezés:

Jelentkezni rövid fényképes önéletrajzzal kell, amit Baku Eszter névre, ameszorg@t-online.hu  e-mail címre kell elküldeni.

A felvétel előtt a jelentkezőkkel a szövetség személyesen is találkozni óhajt, mielőtt gyakornoki állás konkretizálódik.

 

Bővebben lehet tájékozódni a szervezetről a www.meszorg.hu  weboldalon, és 

Baku Eszter

Magyar Építőművészek Szövetsége

06706149433

vagy 0614831954 hölgynél (volt pázmányos hallgató).

 

Akiket várnak (a szakmai érdeklődés mellett):

  • A BA rendszerben olyan most végzős hallgatókat, akik MA tanulmányaikat a PPKE-BTK Szociológiai Intézetében folytatják.
  • PPKE-BTK Szociológiai Intézetében jelenleg MA tanulmányokat folytatók.
  • A BA rendszerben olyan jövőre végzős hallgatókat, akik MA tanulmányaikat a PPKE-BTK Szociológiai Intézetében tervezik folytatni.

 

Kedves Hallgatóink, akiket érdekel a téma és a lehetőség, ragadják meg az alkalmat, és mielőbb jelentkezzenek az adott címen.

 

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt