OTDK díjazottjaink 2025-ben

2025.05.05.

Az idei, 37. Országos Diákköri Konferencián is nagy sikerrel végeztek hallgatóink, akiknek ezúton is nagy szeretettel gratulálunk! Sok sikert kívánunk további tudományos pályájukhoz!

Bányász-Váczi Kincső Boróka, szociálpedagógia BA, levelező,
Had- és Rendészettudományi Szekció, Mesterséges intelligencia tagozat, I. helyezés
A dolgozat címe: A generatív mesterséges intelligencia társadalmi elfogadásának vizsgálata és alkalmazási lehetőségei az oktatásban.
Témavezetők: dr. Pári András, dr. Jankó Krisztina 

„Az első helyezésért járó díj elnyerése rendkívül felemelő érzés volt, akárcsak a Neumann János Számítógéptudományi Társaság külön elismerésének átvétele. Köszönettel tartozom témavezetőimnek, Dr. Jankó Krisztinának és dr. Pári Andrásnak, akik felkészítettek és támogattak a tudományos dolgozat megírásában. Az elmúlt egy év tudományos munkája során világossá vált számomra, hogy a siker a tudományban sosem egyéni teljesítmény eredménye, sokkal inkább a közös gondolkodás és az együttműködés gyümölcse. Ez az elismerés ezért nem csupán az enyém, hanem mindazoké is, akik inspirációt, bátorítást és nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a pályamunkám elkészítése során.”

  

Hajdu Hanna, szociológia BA
Társadalomtudományi szekció, Szociológia 4. tagozat, II. helyezés
A dolgozat címe: Szülészeti erőszak az anyai szülésnarratívákban – A szülészeti erőszak szociológiai értelmezése
Témavezető: dr. Kisdi Barbara

„Borzasztóan izgultam az előadás miatt, azonban rengeteg támogatást kaptam (az egyetemen belül és kívül is), illetve egy nagyon kedves közeg fogadott, ezek segítettek kicsit átlendülni a nagy izguláson. Az izgulás ugyan megmaradt, de nagyon jó érzés volt megosztani a saját munkámat – ami igencsak a szívemhez nőtt, és amire nagyon büszke vagyok –, és így lehetőségem nyílt arra, hogy minél több emberhez eljusson ez a fontos téma. Nem mellesleg, irtó érdekes előadásokat hallgathattam végig! És hát, amikor megtudtam, hogy második lettem, na az egy igazán különleges érzés volt. Összességében egy nagyon pozitív élményként maradt meg bennem. (Annak, aki ki akar lépni a komfortzónájából, extrán ajánlom!)”

 

Szabó Orsolya, szociálpedagógia BA
Társadalomtudományi szekció, Szociális munka tagozat, II. helyezés
A dolgozat címe: Szerhasználó várandós nők és lehetőségeik a szociális ellátórendszerben. Témavezető: dr. Kisdi Barbara

„A szakdolgozatírásra eleinte csak egy teljesítendő feladatként, kötelességként tekintettem, ami miatt nehézkesen álltam neki a munkának. Mikor végre sikerült elmélyülnöm a kutatásban, egy izgalmas feladattá vált az egész folyamat. A konzulensem bíztatása és támogatása kellett ahhoz, hogy nevezzek az OTDK-ra és ezért nagyon hálás vagyok, ugyanis annyi élményt adott nekem maga a felkészülés és a konferencia is, amire egyáltalán nem számítottam. Jó érzés volt megtapasztalni mások támogatását és érdeklődését a témám iránt, emellett a többiek előadását kiváltképp inspiráló volt hallani. Összeségében csupa jó élménnyel gazdagodtam, csak ajánlani tudom a jelentkezést.”

 

Bencsik Rita, szociológia MA
Társadalomtudományi szekció, Szociológia 2. tagozat, a zsűri különdíja
A dolgozat címe: Epizodikus jövőgondolkodás és identitás egy memoárban.
Témavezető: dr. Keszei András

„Az országos konferencián való részvétel életre szóló tapasztalat marad számomra, hiszen egy szakmai bizottság nyilvánított véleményt a meglehetősen új nézőpontot képviselő kutatási témáról. A dolgozatírás és a konferenciára történő felkészülés során nagyon sokat tanultam mind szakmailag, mind önmagamról; és a kettő úgy gondolom egyaránt nagy súllyal esik a latba. Az előadás miatt nem tagadom, hogy izgultam, mivel az epizodikus jövőgondolkodást történeti forráson még nem alkalmazták, és mindezt több idősíkban mozogva kihívás volt ismertetni. A zsűri véleménye nagyon sokat jelentett, mert megerősített abban, hogy a jövőben érdemes folytatni a téma kutatását. Arra, hogy díjjal térek haza, nem igazán számítottam. Nagyon örültem a Szociológia II. tagozatban elnyert Különdíjnak, amely a szakmai elismerés jeleként további kutatómunkára bátorít. Érdemes volt elindulni a versenyen.”

 

Schumi Ráhel, szociológia MA 
Társadalomtudományi szekció, Szociológia 3. tagozat, a zsűri különdíja
A dolgozat címe: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem roma hallgatóinak továbbtanulási motivációi.
Témavezető: Luxné dr. Prehoda Anna

„Az OTDK-val kapcsolatban egyetlen elvárásom volt; bemutatni azt a témát és munkát, ami fontos számomra, és amivel olyan sokat foglalkoztam az elmúlt pár évben. De ennél sokkal többet kaptam, ugyanis egy olyan világba nyerhettem betekintést, amihez én magam is tartozni szeretnék. Ez a tudományos közeg nem csak befogadó, hanem rendkívül támogató is. Az OTDK pedig egy remek lehetőség a bemutatkozásra és a kapcsolatszerzésre, ami szerintem igen hasznos a tudományos pályán. A díj pedig csak hab volt a tortán. Nagy élmény volt ez a pár nap.”

 

Szládovics Patríciának és Velev Dórának is gratulálunk az OTDK-n való szereplésért!

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
29.
2025. ápr.
BTK
TDK szeminárium 2 – 2025. április-május
Danubianum
07.
2025. máj.
BTK
Illik Péter habilitációs előadása
Danubianum 814
07.
2025. máj.
BTK
Hármas könyvbemutató
Sophianum 108.
07.
2025. máj.
BTK
Pázmány Paletta – Bölcs felnőttek jó döntései a gyermekek okoseszköz-használatáról
Esztergom, Iohanneum 213
08.
2025. máj.
BTK
Karriernap – Indítsd el a jövőd velünk!
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt