Tehetséggondozás

2024.05.30.

„Kiváló tehetségsegítő” kategóriában kapott Bonis Bona díjat dr. Pári András, Intézetünk adjunktusa

„Kiváló tehetségsegítő” kategóriában kapott Bonis Bona díjat dr. Pári András, Intézetünk adjunktusa

 

„2015 óta oktatok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Eleinte óraadó oktatóként, majd – 2020 óta – főállású munkatársként dolgozom a Szociológiai Intézetben. Az egyetem az Alma Materem: 2006-ban itt szereztem diplomát. Számomra fontos irányelv, hogy amit annak idején az akkori tanáraimtól kaptam, abból kívánok a jelenlegi hallgatóknak minél többet továbbadni. Ez a tudás nemcsak a tudomány ismerete, hanem az azon túli, illetve a tudományt megalapozó értékeket, értékrendet is jelenti. A szakmai hitelesség, az elhivatottság és a személyes odafigyelés elengedhetetlen a tehetséggondozásban. Az érdeklődő fiataloknak példamutatással lehet irányt mutatni, hogy szorgalmas és kitartó munkával el lehet érni a céljainkat. 2015 és 2017 között a népszámlálási adatok betekintésére több csoport számára gyakorlati órákat szerveztem a KSH Kutatószobájába, ahol testközelből elemezhették a diákok az adatokat. 2020-ban egy átfogó – gyermekvállalással kapcsolatos attitűdöket vizsgáló – kutatást indítottam el, amiből azóta több tudományos publikáció, konferencia-előadás és szakdolgozat is készült. A kutatási adatbázist azóta a kvantitatív órák oktatásához kapcsolódóan is használjuk. Én egy speciális területtel foglalkozom, ami az ikerkutatás, de örömmel látom, hogy a kutatói érdeklődés egy ilyen különleges témán keresztül is több hallgatót megmozgat, hogy elinduljanak a saját témájukkal. Amire legbüszkébb vagyok, az a számos – konzulensként kísért – szakdolgozat és a hallgatók tudományos publikációi. Nagy örömmel tölt el, hogy jelenleg is több családszociológiai témával foglalkozó hallgató konzulense lehetek, nem beszélve arról, amikor iker témában keresnek meg. A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díj – úgy érzem – ösztönző visszaigazolása annak, hogy a tehetséggondozás nem láthatatlan munka. Köszönöm ezt a biztató elismerést, amivel igyekszem tovább végezni ezt az igenis látható munkát.”

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
28.
2026. aug.
BTK
Mohács 500
Szent II. János Pál terem
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt