Német és magyar történészhallgatók tanulmányi kirándulása

2015.03.31.
Barokk városaival, s ezernyi történelmi emlékhelyével különleges élményt rejteget a Dunántúl az odaérkezőnek, különösen a történelem iránt érdeklődőknek.

Barokk városaival, s ezernyi történelmi emlékhelyével különleges élményt rejteget a Dunántúl az odaérkezőnek, különösen a történelem iránt érdeklődőknek. Így nem csoda, hogy a húsz történelem szakos német, és tizenöt magyar hallgatóból álló csapatunk számára különleges élménynek számított az a dunántúli történelmi kirándulás, amely a tübingeni Eberhard Karls Universität és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésével valósult meg 2015 márciusában, a PPKE BTK Újkori Történeti Tanszékének oktatója, Forgó András vezetésével. Első utunk Veszprém várába vezetett, ahol a Szent Mihály Székesegyházon kívül megnéztük a Gizella-kápolnát, valamint a híres középkori veszprémi püspök és diplomata, Vetési Albert sírját.
Ezt követően a Magyar Királyág második legrégebben alapított bencés monostora, Bakonybél felé folytattuk utunkat. A Szent Mauriciusz védelme alatt álló monostor ősi ajtaja előtt már várt minket Bán Izsák atya, aki tartalmas idegenvezetést követően a helyi szerzetesek saját készítésű likőrjével és csokoládéjával is megkínált minket.
Rövid zirci kitérő után esti szállást Szent Márton hegyének tövében, a Pannonhalmi Főapátság Szent Jakabról nevezett vendégházában kaptunk. Itt lehetőségünk nyílt a német hallgatótársakkal a finom pannonhalmi bor társaságában közelebbről megismerkedni.
Kirándulásunk második napjának délelőttjén ízelítőt kaptunk a Pannonhalmi Főapátság történetéből monostorlátogatás keretében. Nemcsak a nemrég felújított bazilikába, a díszes refektóriumukba, de még a híres könyvtárukba is betekinthettünk. Innen az I. András király sírját rejtő Tihanyba indultunk, és itt, a Balaton partján számtalan kellemes emlékkel fejeztük be dunántúli körutazásunkat.
Kanász Viktor

 

 

 

 

Események

13.
2025. aug.
BTK
Filmes alkotótábor
Őriszentpéter
08.
2025. szept.
BTK
Tanévnyitó Veni Sancte szentmise
Egyetemi Templom
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
16.
2025. okt.
BTK
30 éves a Lengyel Tanszék
Danubianum 114
További események
szechenyi-img-alt