A Trienti Zsinat befejezésének 450. évfordulójára emlékezve 2013. október 7. és 9. között háromnapos tudományos konferenciát rendeztünk Karunk Mikszáth téri épületében.
A PPKE BTK, továbbá a tübingeni Eberhard Karl Egyetem és az Institut für donauschwabische Geschichte und Landeskunde, valamint a gráci Karl Franz Egyetem által közösen rendezett nemzetközi tudományos konferenciára hazánkból, Ausztriából, Németországból, Romániából és Szlovákiából érkeztek a témakör jeles kutatói.
P. Szuromi Szabolcs Anzelm OPraem rektor úr köszöntő beszédét követően a nyitóelőadást Peter Walter, a freiburgi Albert Ludwig Egyetem dogmatikaprofesszora tartotta. Walter professzor a zsinat különböző értelmezési módjaiból indult ki. A kutatás sokáig csak a zsinati határozatok szövegét nézte, a szöveg és az értelmezés háttérbe szorította viszont magát a zsinatot és annak eseményeit. Az előadás végső soron az első szakaszában a keresztény humanizmus talaján álló zsinat nyitottságát és korszerűségét hangsúlyozta, amely inkább volt híd, mint védőbástya.
Fazekas István bécsi magyar levéltári delegátus az előzmények (Oláh Miklós tevékenysége) rövid vázolását követően a XVII. század eleji magyar királyságbeli katolikus megújulást vizsgálta. Megoldhatatlan problémaként nehezedett a korabeli egyházra a paphiány, illetve a meglévő alsópapság jelentős részének bizonyos fokú alkalmatlansága. A helyzeten a trienti reformok eszköztárából merítve igyekeztek javítani, ilyenek voltak a rendszeres egyházmegyei zsinatok, a vizitációk, az egyházmegye igazgatásának erősítése, a papképzés színvonalának emelése. A Nagyszombatban 1566-ban alapított szeminárium mellett óriási a külföldi képzési helyek jelentősége (Bécs, Prága, Grác, Olmütz, Róma). Fazekas István zárszavában hangsúlyozta, hogy számottevő nemzetiségi és regionális különbségek mutathatóak ki a kárpát-medencei katolikus megújulásban.
Mihalik Béla a XVII. század második felében Kassán alapított jezsuita akadémia és szeminárium példáján mutatta be, hogy milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az alapító Kisdi Benedeknek és utódainak. A protestáns környezetben nem csak a reformáció híveivel kellett küzdeni, a katolikus egyházon belül is komoly viták övezték a kassai intézmény működését.
A szekciót záró vitában Peter Claus Hartmann megjegyezte, hogy a korabeli németországi helyzet esetleg párhuzamba állítható a magyarral, hiszen ott is problémát jelentett a falusi evangélikus lelkipásztorok képzetlensége. Walter professzor megvizsgálná, nem túlzóak-e a klérusról alkotott korabeli negatív vélemények.
A délutáni szekció első előadásában Guitman Barnabás az 1548-as és az azt követő tíz év országgyűlései vallásügyi törvényeinek és tárgyalásainak a felső-magyarországi városok egyházi viszonyaira gyakorolt hatását vizsgálta. A trienti zsinat határozataival párhuzamba állítható magyarországi törvények protestánsellenes élét kivédve a városoknak sikerült ügyes politikájukkal elérni, hogy az evangélikus felekezet a körükben szinte zavartalanul megszervezze magát.
Csepregi Zoltán professzor a debrecen-egervölgyi hitvallás keletkezési körülményei kapcsán vizsgálta a trienti zsinat hatását a konfesszió szövegére. A latinul Confessio catholica címen 1562-ben benyújtott hitvallással a királyi vizsgálóbizottságnak és magának a királynak az elismerését szerették volna elnyerni. A konfesszió teológiája távol áll a trienti zsinattól, de abban mégis egyezik vele, hogy számos kérdést tudatosan nyitva hagyott.
Bitskey István akadémikus előadásában rövid történeti bevezetőt követően arra kereste a választ, hogy Pázmány Péter prédikációi mennyiben tükrözik a zsinat szellemét. Bitskey szerint megállapítható, hogy példaképei az itáliai poszttridentinus főpapok voltak (Bellarmino, Borromeo, Baronio stb.), prédikációi pedig a zsinati intelmeket követték (utilitas animorum, eloquentia sacra, Mária-kultusz, magyar szentek tisztelete, anyanyelvi igehirdetés stb.).
Hargittay Emil a XVII. század elején megerősödő és újra előtérbe kerülő katolikus kultúra irodalmi szegmensét vizsgálta. A magyar irodalom korabeli átalakulásáról és kifejezési formáinak sajátosságairól szólt az előadás. Régi műfajok jelentek meg ismét, és új műfajok váltak általánossá, magyar, latin és esetenként német nyelven is. Véleménye szerint ez jórészt a trienti határozatok hatásával magyarázható.
A délutáni szekciót követő vita két fontos hozzászólásában Monok István a könyvkereskedők és könyvkötők magyarországi szerepét hangsúlyozta, s azt, hogy adott esetben a lutheránus kereskedők magyar kiadású katolikus könyveket is árusítottak, Eva Kowalská pedig a Szöllősi Benedek szlovák nyelvű énekeskönyvének előszavában előforduló Cirillre és Metódra való utalást nem valamiféle korai szláv öntudattal magyarázta, hanem a kiadók azon törekvésével, hogy az ortodox kereszténység felé nyissanak.
Az ülésnapot záró esti előadást a Collegium Germanicum et Hungaricum rektora, P. Benedikt Lauterbacher tartotta. Az újkori magyar történelmet is kiválóan ismerő előadó az évszázados intézmény történetének állomásain vezette végig nagy alapossággal a hallgatóságot.
A konferencia másnapjának első előadása a jezsuita rend történetének első két évszázadát járta körül. Az előadó Hartmann professzor a rend jelentőségét hangsúlyozta a katolikus megújulásban. Ignác lelkigyakorlataival az individualitás új minőségét hozta el az egyházba. A legnagyobb létszámúvá gyarapodó rend ellenségei (a protestánsok, a janzenisták és az abszolutista államhatalom) végül elérték a betiltását. A reményekkel ellentétben XIV. Kelemen döntése nem hozta el a békét az egyházba.
Eva Kowalská Pozsonyból egy, az úgynevezett gályarabperekben játszott tevékenysége miatt gyűlöletessé tett jezsuita, Nicolaus Kelio szerepét helyezte új megvilágításba. A protestáns visszaemlékezésekben negatívan ábrázolt Kelio az előadás alapján jóval árnyaltabb megítélést érdemel.
Gábor Csilla a XVII. századi erdélyi származású és/vagy Erdélyben is működő jezsuiták (Marosvásárhelyi Gergely, Vásárhelyi Dániel stb.) irodalmi tevékenységét elemezte. Arra kaptunk válaszokat előadásából, hogy a prédikációs, meditációs, polemikus stb. iratokban hogyan mutatkozik meg a trienti zsinat előírásainak, tanításainak, szellemiségének recepciója.
Siptár Dániel előadásában a török kiűzését követő időszak királyságbeli rendházalapítási hullámának általános jellemzését adta. Az elemzés a szerzetesi megtelepedések három fő feltétele (külső hatás, rend alkalmassága, megfelelő befogadó közeg) és azok különböző tényezői mentén vette számba a szóban forgó több mint húsz intézményt.
Koltai András azt vizsgálta, hogy az iskolákat vezető jezsuita és piarista szerzetesek milyen eszközöket használtak a diákok pasztorációjában, és ezeknek milyen eredményei voltak a protestáns diákok katolikus hitre térítésében. Az elemzés érdekessége volt, hogy az előadó összevetette a jezsuita és a piarista diákok hetirendjét.
Medgyesy Norbert az tárgyalta, hogy a kötelező tananyagként, egyházi és iskolai ünnepeken és vizsgatanítások alkalmával a diákok által előadott, a tanárok által írt darabok miként szolgálták a trienti megújulás ügyét. Az Eucharisztia kérdésköréhez kapcsolódó öt felföldi jezsuita és három alföldi piarista úrnapi játék bemutató elemzése révén világított rá a korabeli iskolai színjátszás kiemelkedő jelentőségére.
Papp Ágnes a katolikus egyházi énekkultúra kora újkori magyarországi helyzetét helyezte vizsgálatának középpontjába. Az előadás Oláh rendelkezésével kezdődött, amely csak a már száz évnél régebbi latin énekeket engedélyezte a liturgiában. Innét kiindulva jutott el az előadó végül a Szöllősi Benedek, Sámbár Mátyás és Tomposs Ferenc által írt XVII. századi énekeskönyvek szerepének ismertetéséhez.
A konferencia második napjának záró előadását Puskás Attila dogmatika professzor tartotta. Érdekes előadásában azt vizsgálta, hogy a lutheri tanokra (sola scriptura stb.) milyen teológiai válaszokat adtak a trienti zsinat atyái. A referátum a zsinati dekrétumok tematikája (evangélium /Szentírás és tradíció/ – áteredő bűn – hit – megigazulás – szentségek) mentén haladva tárta fel a zsinat által adott válaszok folytonosságát és ugyanakkor újdonságát a megelőző tradícióhoz képest.
A konferencia harmadik napjának első előadásában Tusor Péter azt elemezte behatóan, hogy a pápai államnak miként sikerült az úgynevezett „potestas indirecta" elvét alkalmazva II. Mátyás király egyházpolitikájára jelentős hatást gyakorolni. Mindez azt is jelentette, hogy a Cseh Királysággal szemben a Magyar Királyságban újraszerveződő katolikus hierarchia a mindenkori uralkodó politikájára hatni akaró és tudó tényezőként jelent meg a korszak színterén.
Peter Kónya, az eperjesi egyetem rektorhelyettese a felső-magyarországi hat szabad királyi város példáján vizsgálta meg, hogy az 1670-es években a katolikus egyház miként nyert teret az addig a katolikusok előtt kapuikat zárva tartó evangélikus civitások egyházi, oktatási és közéletében.
Forgó András I. Lipót valláspolitikájának mozgatórugóinak kérdéseihez kereste a válaszokat előadásában. Az eredetileg papi pályára készülő császár tanácsadói segítségével ügyesen egyesítette a trienti reform ügyét a Habsburg Monarchia államérdekével. A magyarországi protestánsok kérdésében a hazai püspöki karnál türelmesebb, békülékenyebb álláspontot képviselt. A császár politikája megjelent az udvar által terjesztett kegyességi és szenttiszteleti formákban egyaránt.
A háromnapos ülést záró vitán Anton Schindling professzor összefoglalóan értékelte az előadásokon elhangzottak tanulságait. Ismételten kiemelte, hogy a zsinat történetét, a dekrétumokat és azok értelmezését, recepcióját meg kell különböztetni egymástól. Nagyon sok értelmezés, szempont még mindig a XIX. századvégi látásmódot követi, amin ideje túllépni. A professzor örömét fejezte ki, hogy igazi interdiszciplináris, összehasonlító jellegű, nyitott szemléletű konferencia részese lehetett. (Guitman Barbabás)
