Alapelméletem a következő: Ukrajna mesterséges ország, melynek nyugati fele inkább európai identitású, míg keleti fele inkább ruszofil és ez a kulturális kettősség két részre szakítja az országot.

A tanulmány elkészítéséhez alapvetően a témával foglalkozó tanulmányokat, kormányzati publikációkat, statisztikákat, internetes hírportálok cikkeit használtam fel.

Samuel P. Huntington már 1996-ban írt Ukrajna kulturális kettősségéről és vázolta annak a lehetőségét, hogy az ország akár ketté is szakadhat. Huntington Ukrajnára, mint hasadó államra tekint, mely képtelen kezelni az országon belüli kulturális különbségeket. Példája, ami az ukrán elnökválasztásokra koncentrál, jól mutatja azt a kulturális határvonalat, amely mentén az ország két részre bomlik. Az 1994-es elnökválasztáson a nyugat-ukrajnai megyékben Leonyid Kravcsuk szerezte meg a szavazatok többséget, míg a kelet-ukrajnai megyékben a nagy többség inkább Leonyid Kucsmára adta le a szavazatát.[1] Hasonló eredmények figyelhetők meg a 2004-es és a 2010-es ukrán elnökválasztás alkalmával is.

A választások mellett más példák is mutatják, hogy milyen nagy az országon belüli különbség. Ha az ember elutazik a nyugat-ukrajnai Lviv-be – melynek megmaradt a köztudatban a Monarchia idejéből származó német neve, Lemberg – egy közép-európai kisvárost talál, ahol ugyan megtalálhatóak a szovjet építészet stílusjegyei is, de a város sikeresen őrizte meg az eredeti arculatát a német gótikus és lengyel barokk elemekkel. Az építészeti példák nagyon jól mutatják, hogy milyen erős a történelmi kapocs: Lviv sokáig a lengyel-litván perszonálunió alá tartozott, majd Lengyelország 1772-es felosztása után a Habsburg Birodalom uralma alá került. A XX. században, a két világháború között, szintén Lengyelország része volt.[2] Ezzel szemben a kelet-ukrajnai Donyeck egy tipikus szovjet gyárváros képét mutatja. Kelet-Ukrajnában a szovjet építészet teljesen átformálta a városokat, vagy sok esetben teljesen újakat épített fel.[3] Ellentétben Nyugat-Ukrajna történelmi példáival, Ukrajna keleti területei sosem kerültek nyugati befolyás alá, így a történelmi kapcsolat minimális. A cári időkben a kelet-ukrajnai területek viszonylag nagy részét Novorosszijaként emlegették, vagyis Újoroszországként, ami a XVIII. század végén, a törököktől visszafoglalt területeket jelölte. A jelenlegi orosz vezetés ezzel a megnevezéssel igyekszik jogalapot formálni a területre.[4]

Minden országnak nagyon fontos identitásképző eleme a nyelv, mely Ukrajna esetében sincs másként.[5] Azonban, ahogyan Kelet-Európa számos országában, úgy Ukrajnában is nehézséget jelent, hogy az ország nyelvileg nem homogén. A korábbi példák jól mutatják Ukrajna megosztottságát, mely visszaköszön a nyelvben is.

A jelenlegi bonyolult helyzet, mely a nyelvkérdést érdekessé teszi, elsősorban történelmi okokra vezethető vissza. A cári és a sztálini időkben is különböző módon igyekeztek korlátozni az ukrán nyelvet: az ukrán nyelv betiltása, az ukránok kitelepítése és oroszok betelepítése vagy az ukrán értelmiségiek meggyilkolása nem túl szofisztikált, de hatékony módszer volt erre. Jól mutatja az orosz cárok véleményét az ukrán nyelvről egy idézet, melyet II. Miklósnak tulajdonítanak: „Nincs olyan, hogy ukrán nyelv, csak írástudatlan parasztok, akik a kisorosz nyelvet használják.”[6] (saját fordítás) Az idézet alapján számos elfogult orosz nyelvész jutott arra a következtetésre, hogy önálló ukrán nyelv nem létezik, csak az orosz nyelv dialektusaként. Ezzel szemben Andriy Danylenko, USA-ban élő és tanító ukrán nyelvész elmélete szerint épp az orosz nyelv az, ami nagyon sokat köszönhet az ukránnak. Szerinte a XVII. században nagyon sok szó az ukrán nyelv közvetítésével került át az oroszba, mivel a lengyel-litván perszonálunió miatt az ukrán területek sokkal fejlettebbek és modernebbek voltak.[7]

A legtöbb nyugati nyelvész egyetért abban, hogy az ukrán önálló és létező nyelv, mely 38%-ban különbözik az orosztól. Ezt talán a legjobban az olasz és spanyol nyelvek közötti kapcsolattal lehet érthetővé tenni, ahol a különbség 33%. Tehát megállapítható, hogy az ukrán és orosz nyelv közötti kapcsolat, ha csak minimálisan is, de kisebb mértékű, mint a spanyol és olasz nyelv közötti kapcsolat.[8]

A demográfiai adatokat alapul véve megállapítható, hogy a népesség nagyjából 79%-a ukrán nemzetiségűnek tartja magát, míg az orosz etnikumúak aránya egy kicsit több mint 17%.[9] Azonban ezek a százalékok markánsan megváltoznak, ha a kutatás tárgya az anyanyelv. A 2001-es népszámlálás adatai alapján az ukrán anyanyelvűek aránya csak 67,5%, míg az orosz anyanyelvűek aránya majdnem eléri a 30%-ot.[10] Ez jól mutatja, hogy a cári és sztálini eloroszosításnak és az ukrán nyelv tiltásának mi lett az eredménye: sok ukrán nemzetiségűnek orosz lett az anyanyelve. Tehát alapvetően három nagy csoportra lehet osztani a társadalmat, ha csak az oroszok és ukránokat vizsgáljuk: ukrán nemzetiségű ukrán nyelvűek, ukrán nemzetiségű orosz nyelvűek és orosz nemzetiségű orosz nyelvűek.

A képet tovább árnyalja a shurzyk nyelv, mely lényegében egy nem hivatalos keveréknyelv, mely jórészt orosz szókincsen alapszik, melyet ukrán nyelvtannal beszélnek, elsősorban Ukrajna középső területein. Számos politikus érvelt a shurzyk, mint hivatalos nyelv bevezetése mellett, azonban jelenleg ennek az esélye minimális.[11]

Összegzésként elmondható, hogy ugyan számos általam is vázolt példa mutatja, hogy mennyire éles különbségek vannak a két országrész között, sőt az elnökválasztások példája azt sugallja, hogy könnyen megállapítható egy határvonal, ami mentén két részre osztható az ország, de számos más példa ennek az ellenkezőjét mutatja. Nyugatról kelet felé haladva Nyugat-Ukrajna egyre oroszosabb, míg keletről nyugatra haladva Kelet-Ukrajna egyre ukránosabb, mind nyelvileg, mind társadalmilag, mind kulturálisan. Talán a nyelvi sokszínűség mutatja meg leginkább, hogy azt a bizonyos határvonalat mennyire nehéz lenne meghúzni, hiszen sok esetben átfedés van az ukrán és orosz identitás között. A szovjet időszakban az ukrán nyelvet diszkriminálták, aminek az eredménye a többnyelvűség és a kettős identitás. A jelenlegi ukrán vezetés igyekszik visszafordítani ezt a folyamatot, ezért az ukrán nyelvet előnyben részesítik a többivel szemben, vagyis igyekeznek homogenizálni a társadalmat, ami nem csak az orosz, hanem az összes ukrajnai kisebbség részéről ellenállást vált ki. Ahogy a vallási kérdés is egy politikai kérdéssé alakult, úgy a nyelvkérdés is egy politikai kérdéssé vált, ahol a történelmi okok és sérelmek csak még inkább felkorbácsolják az indulatokat az ukrán és az orosz felek között. 2014 februárjában az új ukrán parlament (Verkhovna Rada) megszavazta a 2012-es nyelvtörvény eltörléséről szóló javaslatot, aminek eltörlését az összes ukrajnai nyelvi kisebbség ellenezte. Oroszország egyből politikai kérdéssé alakította az ügyet, nacionalizmussal és fasizmussal vádolta Kijevet, továbbá azzal, hogy a kormányzat két lábbal tiporja az orosz nemzetiségűek kisebbségi jogait.[12] Az indítvány miatt számos nyugati ország is bírálta az új kijevi vezetést,[13] amely ezzel a lépéssel valóban túllőtt a célon, azonban több mint egy év telt el a törvény eltörléséről szóló indítvány óta és a törvény még mindig nem lett eltörölve. Ennek az az oka, hogy az ukrán alkotmány az elnöki aláíráshoz köti a törvénytervezetek érvényességét és jelen dolgozat írásakor Petro Porosenko ukrán elnök még nem írta alá a törvényt, így az még nem lépett életbe, több mint egy éve aláírásra vár.[14]

A fent említett példák véleményem szerint jól alátámasztják a hipotézist, miszerint Ukrajna a huntingtoni megfogalmazás szerint egy hasadó állam, amire erősen jellemző a kulturális kettősség, ami részben magyarázza a jelenlegi konfliktus okait. Azonban az általam sorolt példák némileg árnyalják a képet: Huntington állítása, miszerint Ukrajna egy jól érzékelhető törésvonal mentén szakad szét, megdőlni látszik. Nem lehet pontosan megmondani, hogy hol kezdődik a nyugati identitású Nyugat-Ukrajna és hol a ruszofil Kelet-Ukrajna, mert van egy átfedés a kettő között.

Huntington tézise, miszerint a jelenkor legnagyobb háborúinak helyszínei a kulturális törésvonalak mentén fognak kialakulni, beigazolódni látszik, amit alátámaszt például a 90-es években zajló délszláv háború és a jelenlegi ukrán konfliktus is. Azonban az elmélet számos kérdést vet fel Ukrajna kapcsán, melyekre a kulturális különbségek nem adhatják meg a választ. Ukrajna 1991-es függetlenné válásától számítva eltelt több mint 20 év. Az országban lévő kulturális különbségeknek és ellentéteknek már akkor is létezniük kellett, hiszen ezeknek az okai alapvetően XX. századi történelemben gyökereznek. De több mint 20 éven keresztül az ukránok és az oroszok többé-kevésbé békésen tudtak egymás mellett élni. Huntington elméletének megvan a korlátja, hiszen nem egy univerzális elmélet, az ukrajnai történéseket csak részben tudja megmagyarázni, mivel a kulturális különbségek változatlannak tekinthetőek Ukrajna függetlenedése óta. Tehát egyértelműen látható, hogy az első alaptézis nem ad választ arra a kérdésre, hogy miért most pattant ki az ukrajnai konfliktus? Mi változott meg 2013 novemberében, ami végül a kelet-ukrajnai válságba taszította Ukrajnát?

Daniel Posner 2004-ben megjelent tanulmányában két afrikai törzsről, a Chewákról és Tumbukákról írt, melyek Malawi és Zambia területén élnek. Posner a két törzs közötti kulturális különbségeket vizsgálta, vagyis egészen pontosan az volt a kutatási kérdése, hogy hogyan lehetséges, hogy a Zambia területén élő Chewák és Tumbukák egymás szövetségesei, míg a határ másik oldalán, Malawiban a két törzs ellenséget lát egymásban. Tanulmányában Posner arra következtetésre jutott, hogy mivel Zambia egy viszonylag nagyobb ország, a keleti területeken élő Chewa és Tumbuka törzsek kisebbségben vannak az ország más törzseivel szemben, ezért összefognak, így hatékonyan tudják növelni az érdekérvényesítő képességüket. Azonban Malawiban, ami területileg sokkal kisebb Zambiánál, a két törzs meghatározó szerepet tud betölteni a politikai életben és ez szembefordítja őket egymással.[15] Posner tanulmánya nagyon jól világít rá arra, hogy miért nem szabad mindent a kulturális különbségekre visszavezetni, hiszen a kulturális különbségek csak magukban hordozzák a szembenállás lehetőségét, mert jó lehetőséget biztosítanak egy pontosan körülhatárolható „Mi vagy Ők” gondolkodásmód elsajátításához. Azonban ahogy arra Posner esettanulmánya is rámutat, a két törzs közti ellentétet politikai okokra lehet visszavezetni Malawiban, hiszen lényegében a politikai hatalom megszerzéséért küzdenek, míg Zambiában a politikai érdekek nem követelik meg a két törzs közti kapcsolat kiélezését, így ugyan a kulturális különbségek léteznek, de nem kerülnek a felszínre. Vagyis lényegében a politikai helyzettől függ, hogy a különböző kultúrájú csoportok közötti ellentétek mikor kerülnek a felszínre vagy egyáltalán a felszínre kerülnek-e.

Ukrajna esetében is helytállóak lehetnek Posner következtetései, hiszen az ukrajnai kulturális különbségek változatlannak tekinthetőek az ország függetlenedése óta, viszont a politikai érdekek érezhetően megváltoztak: míg a 2000-es évek elején a Nyugat és Oroszország között létrejött egyfajta szövetség a terrorizmussal és a fundamentalista iszlámmal szemben, addig a 2000-es évek második felére a felek közötti kapcsolat elhidegült, kialakult egy kölcsönös bizalmatlanság. Vagyis az ukrajnai konfliktus alapvetően kulturális eredetű, de a politikai elhidegülés és bizalmatlanság a Nyugat és Oroszország között hozta a felszínre ezeket a különbségeket.

szerző: Kele Balázs

Irodalomjegyzék

Aza, Larisza (2009): Kétnyelvűség Ukrajnában, in: Ukrajna színeváltozása 1991-2008, Pozsony, Kalligram Kiadó

http://real.mtak.hu/12999/1/ukrajna_konyv.pdf letöltve: 2015. máj. 5.

CIA, The World Factbook, 2015

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/up.html letöltve: 2015. máj. 5.

CIA, The World Factbook, 2015

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/en.html letöltve: 2015. máj. 5.

CIA, The World Factbook, 2015

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/lg.html letöltve: 2015. máj. 5.

Embassy of Ukraine in the United States of America (2014): On the protection of the national minority rights in Ukraine

http://usa.mfa.gov.ua/en/press-center/news/18859-on-the-protection-of-the-national-minority-rights-in-ukraine letöltve: 2015. máj. 5.

Huntington, Samuel P. (2014): A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Budapest, Európa Könyvkiadó

Jekalcsik, Szerhij (2014): Ukrajna története, Budapest, Kairosz Kiadó

Jevtuh, Volodimir (2009): Az ukrán társadalom etnikai-nemzeti sajátosságai, in: szerk: Fedinecz Csilla: Ukrajna színeváltozása 1991-2008, Pozsony, Kalligram Kiadó

http://real.mtak.hu/12999/1/ukrajna_konyv.pdf letöltve: 2015. máj. 5.

Olszański, Tadeusz A. (2012): The language issue in Ukraine, Center of Eastern Studies, Warsaw

http://aei.pitt.edu/58393/1/prace_40_en_0.pdf letöltve: 2015. máj. 5.

Peterson, Britt (2014): The long war over the Ukrainian language, The Boston Globe

http://www.bostonglobe.com/ideas/2014/03/15/the-long-war-over-ukrainian-language/HXlLbK9wVnhwGShNVPKIUP/story.html letöltve: 2015. máj. 5.

Posner, Daniel N. (2004): The Political Saliance of Cultural Difference: Why Chewas and Tumbukas Are Allies in Zambia and Adversaries in Malawi, American Political Science Review, Vol. 98, No. 4

http://www.sscnet.ucla.edu/polisci/wgape/papers/3_Posner.pdf letöltve: 2015. máj. 5.

Ryabchuk, Mykola (2002): Ukraine: One State, Two Countries?, Tr@nsit online, Nr. 23/2002

http://www.iwm.at/read-listen-watch/transit-online/ukraine-one-state-two-countries/ letöltve: 2015. máj. 5.

Taylor, Adam (2014): ‘Novorossiya’, the latest historical concept to worry about in Ukraine, The Washington Post

http://www.washingtonpost.com/blogs/worldviews/wp/2014/04/18/understanding-novorossiya-the-latest-historical-concept-to-get-worried-about-in-ukraine/ letöltve: 2015. máj. 5.