Hagyományosan október közepén ünnepeljük alapítónk és névadónk, Pázmány Péter születésének 451. évfordulóját. Bár a nagy hitújító, prédikátor és esztergomi érsek október 4-én született, az idei ünneplés és megemlékezés épp 10 nappal későbbre esett. A Sophianumban tartott eseményen átadtuk a Magyar Köztársasági Ösztöndíjakat, a jubileumi elismerő okleveleket, illetve kihirdettük a Pázmány 450 alkotói pályázat eredményét.
Elsőként Ft. Dr. Fodor György, a BTK dékánja köszöntötte a résztvevőket, majd a Magyar Köztársasági Ösztöndíjak átadásával folytatódott az ünnepség.
A 10 hónapon át 40 ezer forintot jelentő ösztöndíjjal kapcsolatban Nemesi Attila László, a kar oktatási dékánhelyettese azt mondta, az ösztöndíjat inspirációnak kell tekinteni, amelynek segítségével még tovább, még feljebbb juthatnak a diákok. BA képzésen öt hallgató, Endrédy Balázs, Kiss Péter, Lovas Andrea Ildikó, Ájben Katalin és Magyary Ágnes Katalin, MA képzésen pedig nyolc hallgató, Bán Zoltán, Hengán Kamilla, Horváth Rita, Józsa Vivien, Récsei Péter István, Vanyák Dóra Mariann, Velez Vilmos és Fábian Armin Vincentius vehette kézhez az ösztöndíjat igazoló oklevelet.
Az ünnepségen azokat az adminisztratív munkatársainkat és oktatóinkat köszöntöttük, akik 25 illetve 26 éve dolgoznak karunkon (tavaly a pandémia miatt el kellett halasztani a köszöntést). Hidas Zoltán, a kar tudományos dékánhelyettese beszédében hangsúlyozta, hogy a BTK történetét aktívan formálták a jubiláló oktatók és munkatársak.
„Most saját magunkat ünnepeljük, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karát. Akik mi vagyunk. Ezt időnként fontos nemcsak kimondani, hanem át is élni. Aki 25 éve van egy helyen és ennyit áldoz az életéből valamire, az pontosan tudja, hogy egy intézmény emberekből áll. Az intézmény persze nélkülünk is fennáll valahogy; jogi szervezetként, gazdálkodási egységként, de mégiscsak emberek, akik hordozzák azt, ami számunkra fontos [...] Köszönjük azoknak, akik most itt vannak, hogy 25 év alatt formálták azt, amit ma BTK-nak nevezünk.”
2020-ban jubilált:
Fejesné Bognár Zsuzsanna egyetemi docens, a Germanisztika Tanszék oktatója
Radványi Béla, a Könyvtár munkatársa
Dudás Anikó, a Könyvtár vezetője
Takács Ferenc László egyetemi docens, a Klasszika-Filológia Tanszék vezetője
2021-ben jubilált:
Bazsányi Sándor egyetemi docens, az Esztétika Tanszék oktatója
Botos Máté László egyetemi docens, a Politológia Tanszék vezetője
Bögre Zsuzsanna egyetemi docens, az Elméleti és Történeti Szociológia Tanszék oktatója
Domokos György egyetemi docens, az Olasz Tanszék oktatója
Kovács Ákos egyetemi docens, a Kommunikáció-és Médiatudományi Intézet vezetője
Mogyorósi Julianna, a Tanulmányi Osztály munkatársa
Movik Mária Zsuzsanna, a Hallgatói Szolgáltató Központ munkatársa
Őze Sándor egyetemi tanár, a Történettudományi Intézet vezetője
Rácz György egyetemi docens, a Medievisztika Tanszék oktatója
Szakács Béla Zsolt egyetemi docens, a Filozófiai és Művészettudományi Intézet vezetője
Szovák Kornél egyetemi docens, a Medievisztika Tanszék oktatója
Thimár Attila egyetemi docens, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék oktatója
Az ünnepségen Bali János, karunk oktatója furulyán, Henterné Istvánfalvy Andrea és Groma Sarolt hegedűn, valamint Domokos Dalma csellón adta elő Francesco Mancini: G-dúr szonátájának első és negyedik tételét.
Az esemény zárásaként kihirdettük a Pázmány 450 című nyílt alkotói pályázat nyerteseit és átadtuk az elismerő okleveleket. A tavaly év végén indult pályázat célja Pázmány Péter személyiségének, munkásságának, szellemi hagyatékának ismertebbé tétele volt. Pályaművekként főként Pázmány Pétert ábrázoló festmények érkeztek.
I. helyezett: Darnyik Luca: Élet-rajz. Adobe Illustrator, 2021.
II. helyezett: Holló István: Pázmány. Akril, vászon, 2021.
III. helyezett: Bárány Terézia: Pázmány. Linómetszet, 2021.
megosztott különdíj:
Princzné Kántor Judit: Portré. Olaj, vászon, 2021.
Székely Emőke videókollázsa Pázmány Péter életéről.
Az ünnepségen készült fényképek itt tekintehtők meg.