Bélikné Ungár Szilvia akkor kezdett dolgozni a Pázmány bölcsészkarán, amikor még egy tankgarázs és az Auditorium Maximumnak kinevezett egykori katonai kantin között kellett megközelíteni az első oktatási célú épületeket a piliscsabai campuson. A Történettudományi Intézet azóta számos diákot segített hozzá a diplomához, és mint ahogy ő is büszkén mondta, számosan lettek a tudományos élet tevékeny alakjai, akiket néha a tévében, rádióban, újságban is felfedez. A Történettudományi Intézet oktatásszervezője az idei Pázmány-napon vehette át a Kar Kiváló Munkatársa kitüntetést.

Emlékszik az első munkanapjára? 
Megkülönböztetném a bemutatkozó napomat, és a felvételem napját. Megkaptam az értesítést 1994. szeptemberében, hogy milyen időpontban jelenjek meg az Augustineum 2. emeletén a Történelem Tanszék tanári szobájában. Katus László tanszékvezető fogadott Hegyi Doloressel, a feleségével. Egy bájos, alacsony, őszes úr rám pislogott, s csak annyit kérdezett, hogy mikor is kezd? Október 10-én kezdtem, akkor járt le a GYED után a szabadságom, az Augustineum földszinti, összevont titkárságán. Az első napom ismerkedéssel telt, kolléganőkkel, kollégákkal, tanárokkal és a diákokkal. Mikor hazamentem, csak annyit mondtam, hogy ez nem is olyan rossz!

Mindig a Történettudományi Intézet oktatásszervezőjeként dolgozott. Ez hány oktatóval való megismerkedést jelent? 
Mindvégig a történelem szak titkárnőjeként, oktatásszervezőjeként dolgoztam, inkább a Történettudományi Intézet szervezeti felállása változott időközben többször is. Az elején az ókor és középkor külön intézetként működött. Később az újkori és jelenkori tanszékünkhöz csatolták az akkor beindított művészettörténet szakot. A bolognai rendszer bevezetésével a művészettörténet szak a szabad bölcsészetbe csatlakozott, és az ismételt szervezeti átalakításnál kivált a Történettudományi Intézetből, de hozzánk csatolták az ókori, középkori és a beindult régészet tanszékeket. Ekkor volt a legmagasabb az oktatói létszámom, 30-40 fő között, az óraadók létszámától függően. Idővel a régészet kinőtte magát és különálló intézetté vált. Ezzel egyidőben létrejött az Armenológia és a Didaktikai, módszertani Tanszékek. Így  működik az Intézet a mai formájában, hat tanszékkel.

Milyen emlékeket őriz a piliscsabai campusról? 
A piliscsabai campusról számtalan emléket őrzök, ahogy szerintem mindenki más,  aki egyetemi polgárként részese volt a campus életének. Azok a telek, amikor még térdig érő hóban kellett feljutni az Anselmianum épületéhez... Jégcsapok lógtak az ágakon, minden csillogott, mint a mesében. Gyönyörű volt. A reggeli bejárások az előttem átfutó őzikékkel, az ablakom mögötti fán az ugráló mókusokkal, az elkóborolt vaddisznókölykökkel, a Zakeus teraszán a közös ebédekkel, az Anzi (Anselmianum épület) előtti rizsföldeken a hallgatók napozásával, és sorolhatnám, sorolhatnám! A piliscsabai helyszín tökéletes otthont adott a tanárok és diákok számára a közös együttléteknek, programoknak, szabadidős tevékenységek eltöltéséhez. Örülök, hogy részese lehettem 26 évig. Soha nem fogom elfelejteni.

A  történelem szak és a kötelező tárgyak rettentő kemény vizsgáiról számos történet kering a pázmányos kollektív tudatban. Visy Zsolt, Vargyas Péter vagy éppen Maróth Miklós egyes keresztkérdései például spontán ájulást okozhattak a felkészületlen diáknak. Volt-e, van-e olyan képessége egy oktatásszervezőnek, hogy a tanár szívét meglágyítsa egy-egy diák irányában egy ilyen élet-halál helyzetben? 
Igen, van rá lehetőség, hogy a vizsgáztatót befolyásoljuk, befolyásolhatjuk! Többször felügyeltem nagy írásbeli évfolyamvizsgákon, és hát vegyes tapasztalattal jöttem ki a teremből. Voltak negatívan viselkedő diákok és voltak pozitívan. Bizony többször a tanár tudomására kellett hoznom a személyeket, pedig aránylag türelmes típus vagyok. De ehhez a befolyásoláshoz is évek kellenek és jó kapcsolat az oktatóval.

Mi volt a legfurcsább kérdés, amivel diák benyitott az irodájába? 
Egyik legkedvesebb élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor még a régi osztatlan öt éves képzésben, minden év végén szigorlatozni kellett egyetemes és magyar történelemből, egy diáklány bejött hozzám kb. egy hónapos kisbabájával, karomba nyomta és megkért, hogy vigyázzak rá, amíg a tárgyalóban szigorlatozik. Nagyon jó baba volt. Élveztem. De sajnos többször ütköztem rossz családi viszonyokból adódó kérésekbe. Telefonos válaszokat, e-maileket kértek tőlem, amiben nem a teljes valóság szerepelt. Segítettem persze ezekben is, amíg nem ütközött szabályokba. Osztottam gyógyszert, tűt, cérnát, ollót, almát, szendvicset, pénzt útiköltségre, alvóhelyet a tárgyalóban, toronyszobában, amikor egy-két diák reggel nagyon fáradtan érkezett. Szívesen segítettem mindenben, amiben tudtam.

Általában az oktatásszervező az, aki megoldja a lehetetlent is. Van egyáltalán megoldhatatlan oktatási probléma? 
Nincs megoldhatatlan probléma szerintem. Vannak nehezebb feladatok és vannak könnyebbek. Nagyon sok problémához emberi hozzáállás kell és semmi más. Alapvetően a segítő szándékot kell, hogy szem előtt tartsuk és nem azt, hogy mindig az akadályokat keressük és lássuk a feladatban.

A tanár büszke a tehetséges, sikeres hallgatóira. Az oktatásszervező is? 
Igen, az oktatásszervező is büszke. Büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy több történelem szakot végzett diákunk itt tanít nálunk az egyetemen. Nagyon jó dolog ez!  Nagyon sokszor látom és hallom végzett „diákjaimat” a televízióban, rádióban, olvasom az interjúkat az újságokban. Név szerint felismerem őket, örülök nekik. Sok itt dolgozó kolléga is a történelem szakról került ki.

Mi jelenti Önnek a szakmai sikert?
A Pázmány BTK-n közös cél, hogy a beiratkozott hallgatók tanulmányaik végén diplomát szerezzenek. Minden egyes diplomában egy icipicit benne van a mi munkánk is. A diploma egy kicsit a mi érdemünk is.

Archív fotók: Varga Barnabás