A magyar–lengyel kulturális párbeszéd meghatározó alakjára emlékeztek a Pázmány BTK-n

2026.11.13.

2026. november 11-én Pálfalvi Lajos-emlékkonferenciát tartott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a budapesti Lengyel Intézet és a Wacław Felczak Alapítvány közös szervezésében. 

Pálfalvi Lajos huszonöt éven át vezette Karunk Lengyel Tanszékét, több nemzedéknyi polonista pályája és karrierje kezdődött meg neki köszönhetően. Műfordítóként és irodalomtörténészként is rengeteget tett azért, hogy a magyar olvasóközönség és a szakma minél szélesebb körben megismerhesse mind a klasszikus, mind a kortárs lengyel irodalmat. Megszámlálhatatlanul sokat művet fordított magyarra, e munkáját a lengyel irodalom fordítóinak járó legmagasabb kitüntetéssel, a Transatlantyk-díjjal is jutalmazták. Tanítványainak pedig igazi, nagybetűs Mestere volt. 

A nemzetközi konferencián több magyar és lengyel egyetem oktatói, kutatói vettek részt. Magyar részről Karunk Közép-Európa Intézetéből több oktató is az előadók között volt: Horváth Géza intézetvezető, Németh-Marton Orsolya, a Lengyel Tanszék vezetője, Vas Viktória, Kellermann Viktória és Nagy Ignác óraadók. A Debreceni Egyetem Szlavisztika Intézetét Bozorády András képviselte, a Miskolci Egyetemről pedig Kertész Noémit köszönthettük előadóink között. Lengyelországból, a lublini Szent II. János Pál Pápa Katolikus Egyetemről az ottani bölcsészettudományi kar dékánja, Dariusz Skórczewski és Paweł Panas voltak a vendégeink, a Wrocławi Egyetemről Agnieszka Matusiak-Bakuła érkezett hozzánk, Poznańból, az Adam Mickiewicz Egyetemről pedig a már nyugdíjba vonult professzort, Bogusław Bakuła és Przemysław Czapliński volt jelen – bár utóbbi sajnos nem személyesen, csak írott előadásával. A témák sokszínűsége és az előadások magas színvonala hűen tükrözte Pálfalvi Lajos sokoldalúságát, hallhattunk előadásokat Közép-Európáról irodalmi szemszögből, nagy szerepet kapot a térpoétika, az olyan kortárs lengyek irodalmi trendek, mint a tényirodalom és a képregény, a posztkolonializmus, a lengyel irodalomtudományi szemlélet és az új humanisztika, de a belarusz és az ukrán irodalom, művészet is.  

A konferencián köszöntőt mondott dr. Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja, aki beszédében kiemelte, hogy „Pálfalvi Lajos negyedszázadon keresztül vezette Lengyel Tanszékünket. Generációk tanulták tőle a lengyel irodalom történetét, a műfordítás mesterségét és a közép-európai kultúrák sajátos összefüggéseit. Egyetemi oktatóként olyan szellemi közösséget épített, amelynek jelentősége messze túlmutat az egyetem falain. Amikor egy ilyen életművet próbálunk értékelni, rendszerint a tudományos publikációkkal, a műfordításokkal, a kitüntetésekkel és az intézményvezetői teljesítménnyel kezdjük. Ezek természetesen Pálfalvi Lajos esetében is rendkívül fontosak. Mégis úgy gondolom, az életmű egészének megértéséhez egy mélyebb kérdést kell feltennünk. Mi marad meg egy ember munkájából akkor, amikor ő maga már nincs közöttünk? Mi van a tudományos munkán, a műfordításon, az oktatott órákon túl? Ott azokat az embereket találjuk, akiknek a gondolkodását, értékrendjét és életét egy kiváló tanár megváltoztatta, jobbá tette. Ez a tanítás valódi jelentősége. A tudás egy másik ember életében folytatódik. A tudás átadása itt személyes találkozásként jelenik meg. A tanár felismeri a hallgatóban rejlő lehetőségeket, majd hozzásegíti ahhoz, hogy ezek valósággá váljanak. Akárhogy is, de a tanár életet ad. Nem véletlen, hogy tanítványai közül többen ma már maguk is elismert kutatók, műfordítók és egyetemi oktatók.” 

Jarosław Bajaczyk, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója arról beszélt megnyitó beszédében, hogy „Ha Pálfalvi Lajos nem lett volna, a 1990 utáni lengyel irodalom biztosan nem jutott volna el ilyen mértékben Magyarországra. Fontosnak tartotta, hogy a lengyel irodalomból készült fordítások a közbeszéd részévé váljanak, ezért szorgalmazta, hogy az irodalmi lapokban megjelenjenek róluk recenziók. Gondosan ápolta kapcsolati hálóját. E tekintetben fordítóként és szakértőként is példakép volt az alkotók, a kulturális szervezők, a kulturális diplomácia és a kiadók számára is. Lajos számára magától értetődő volt elhívni a lengyel szerzőket, hogy találkozzanak az egyetemi hallgatókkal. Teret adott hallgatóinak az önálló fordítói munkához. Hiszen küldetésének tekintette, hogy megnyerje a fiatalokat a »lengyel ügy« számára. Sok tanítványa műfordító lett, és egész generációk tartoznak neki hatalmas hálával – mind szakmai, mind tisztán emberi szempontból. Elég csak ránézni az ebben a teremben összegyűltekre. Lajos összekötött minket mindannyiunkat. Jelenléte egyszerre volt megnyugtató és inspiráló, a vele töltött idő pedig igazi kiváltság. Sokoldalú tudása nem volt feszélyező, mert természetességgel és szerénységgel párosult. Ezt még tovább erősítette rendkívül érdekes elbeszélői tehetsége.” 

Dr. Illés Pál Attila, a Wacław Felczak Alapítvány igazgatója pedig azt emelte ki, hogy mikor 1999-ben megüresedett a Lengyel Tanszék vezetője széke, senki számára nem volt kérdéses, hogy Pálfalvi Lajos a lehető legalkalmasabb személy e pozíció betöltésére. Illetve, hogy Lajos mindig biztos kézzel és bátran nyúlt a lengyel irodalmi művekhez és trendekhez, mindig tudta, hogy mit kell, mit érdemes lefordítani. Így juthattak el a magyar közönséghez például már nagyon korán Józef Mackiewicz és Ryszard Legutko művei. 

A konferenciát megtisztelte jelenlétével a krakkói Könyvintézet (amely rengeteg lengyel könyv magyar megjelenését támogatja, és amely Programtanácsának Pálfalvi Lajos is tagja volt) igazgatóhelyettese, dr. Marcin Hamkało. Igazgatóhelyettes úr arról beszélt, hogy „Pálfalvi professzor az Intézet küldetésének rendkívül értékes szövetségese volt. Nem csak fordítóként – ami magától értetődő –, hanem szakértőként, kommentátorként is, valamint a lengyel és a magyar kultúra közötti mélyreható párbeszéd központi alakjaként. Elemzései nem egyszer pontosan rávilágítottak e párbeszéd problémáira, és felvázolták az előtte álló lehetőségeket és a veszélyeket is. Pálfalvi Lajos rámutatott, hogy a lengyeleknek és a magyaroknak nem szükséges a központon keresztül kommunikálniuk egymással, mivel közöttük egyedülálló, közvetlen kapcsolat áll fenn.” 

A konferencia zárásaként dr. Németh-Marton Orsolya, a Lengyel Tanszék vezetője hangsúlyozta, hogy: „Pálfalvi Lajos egyik legnagyobb öröksége a szakmai sokszínűség, a mindenre való nyitottág, a kíváncsiság, a mindenkibe belevetett bizalom. És ezt az örökséget nem szabad veszni hagynunk. Nekünk, kollégáknak, volt tanítványoknak – illetve tanítványoknak, mert azt hiszem, ez nem múlt idő, hiszen igenis jelen idejű Mesterként tekintünk Lajosra – most feladatunk, sőt kötelességünk és felelősségünk ezt az örökséget tovább vinni, tovább adni, még akkor is, ha időnként kézen kell fognunk az imposztorszindrómánkat, hogy el merjünk indulni ezen az úton. Fenn kell tartanunk az erős pilléreken álló hidakat, és újakat is kell építenünk.” 

A konferencia másnapján Dariusz Skórczewski, a lublini Szent II. János Pál Pápa Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja megbeszélést folytatott Birher Nándor dékán úrral és Németh-Marton Orsolya tanszékvezető asszonnyal a két bölcsészkar közötti lehetséges tudományos együttműködésekről, illetve a hallgatói csereprogramok bővítési lehetőségeiről.  

Események

09.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK X NŐI HIGIÉNIÁS SZEREK
Danubianum
12.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
17.
2026. nov.
BTK
Belgium képregényeken és diplomácián keresztül
Danubianum 1009
18.
2026. nov.
BTK
Pázmány Pedagógus Klub – Hogyan előzhetők meg a konfliktusok?
Iohanneum 112
18.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt