A Pázmány rendezte meg a felsőoktatási intézmények Kazinczy-versenyét Esztergomban

2018.05.10.
A PPKE BTK immár negyedik alkalommal rendezte meg esztergomi képzési helyén a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Versenyét. Az országos döntőre május 4-én került sor.

A döntőn a hazai és a határainkon túli pedagógusképző felsőoktatási intézmények, a hittudományi főiskolák és a jogtudományi karok azon hallgatói vehettek részt, akik a helyi versenyeken a legjobbaknak bizonyultak. A szakemberekből álló rangos zsűri a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadását értékelve tizenkét hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet.

A zsűri elnöke Bóna Judit egyetemi docens (ELTE Bölcsészettudományi Kar, Budapest) volt; tagjai: Bauko János (Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra), Egerszegi Anna (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest), Havas Judit (Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest), Nábrádiné Jurasek Ibolya (PPKE BTK), Steklács János (ELTE Óvó- és Tanítóképző Kar, Budapest) és Szabó Elődné Molnár Ildikó (Kazinczy-díjas beszédtanár).

A szövegmondó verseny célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése, továbbá, hogy növekedjen a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező beszéd iránti igényesség. A verseny népszerűsége a kezdetek, immár negyvenhat év óta töretlen: idén negyven hallgató mérte össze tudását a felsőoktatási intézmények versenyében – közülük négyen az országhatáron túlról érkeztek.

A versenyszabályoknak megfelelően először a szabadon választott szövegek felolvasására került sor. Választani elsősorban a 20–21. századi, esetleg a 19. századi magyar publicisztika, esszéirodalom vagy a kevéssé párbeszédes széppróza alkotásai közül lehetett. Délután a zsűri által kiválasztott kötelező szöveg hangzott el. A felkészülésre a versenyzők húsz percet kaptak. Idén Márai Sándor Ép test, ép lélek című művét kapták a versenyzők.

A zsűri elnöke a verseny értékelésekor kiemelte a változatos szövegválasztást, a klasszikus írók mellett a modern szerzők megjelenését, az értő és értető előadásmódot; dicsérte a döntően tiszta artikulációt, a hallgatók eseményhez illő megjelenését, majd néhány visszatérő hangsúlyozási és dallamformálási hibára hívta fel a résztvevők figyelmét.

Kazinczy-díjban részesültek: Borszuk Adrienn (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – Természettudományi Kar), felkészítő tanára: Demes Andrea; Müller Márk Jakab (Esztergomi Hittudományi Főiskola), felkészítő tanára: Müller László; Bana Viktória (Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar), felkészítő tanárai: Tóth Etelka, Kovács Tibor; Vojnics-Rogics Réka (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar), felkészítő tanára: B. Fejes Katalin; Risztity Anita (Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Szerbia), felkészítő tanára: Katona Edit; Tóth Regina Krisztina (PPKE Jog- és Államtudományi Kar), felkészítő tanára: Andrási Dorottya; Faragó András (Esztergomi Hittudományi Főiskola), felkészítő tanára: Müller László; Loboda Lilla (Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar), felkészítő tanára: Sólyom Réka; Tarlós Ferenc (Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar), felkészítő tanára: Laczkó Mária; Szanyó Veronika (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar), felkészítő tanára: Laczkó Mária; Eperjesi Gergely (Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar), felkészítő tanára: Gréczi-Zsoldos Enikő; Makkos Anna Ráhel (ELTE Tanító- és Óvóképző Kar), felkészítő tanára: Pölcz Ádám.

Mint abszolút első helyezett Borszuk Adrienn (ELTE BTK) vehette át a Neuzer Kft. különdíját, egy Neuzer kerékpárt. Esztergom Város különdíját – mint legjobb határon túli versenyző – Bús Anikó, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem diákja kapta; felkészítő tanára Bauko János volt. A Magyar Suzuki Zrt. különdíját Soós Anna (ELTE BTK) vehette át, akinek felkészítő tanára Egerszegi Anna volt.

Forrás és fotó: PPKE BTK Dékáni Hivatal
Forrás: Magyar Kurír

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt