Alumni találkozót tartott a Pázmány BTK

2024.12.03.

Az eseményen részt vett volt hallgatók különböző évfolyamokból érkeztek, így alkalom nyílt a generációk közötti párbeszédre. A vendégek találkozhattak egykori tanáraikkal és diáktársaikkal, valamint megismerkedhettek a Kar néhány jelenlegi oktatójával is. 

2024. november 30-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Alumni Találkozót szervezett a budapesti MIXÁT Udvarban.

Köszöntőt mondott a Kar dékánja, Dr. Birher Nándor Máté, pro-dékánja és oktatója, Dr. Botos Máté, illetve a BTK hallgatói önkormányzat alelnöke, Pongrácz Gergő. Az Alumni Tanács tagjai közül Schanda Tamás, Kucsera Tamás Gergely, Jancsó András és Dallman Kristóf volt jelen. 

A találkozó célja az volt, hogy erősítse az egykori hallgatók közötti kapcsolatokat és lehetőséget biztosítson a régi emlékek felelevenítésére. Az esemény különleges alkalmat nyújtott a Kar több mint harminc éves történetének ünneplésére is, hangsúlyozva a hagyományok megőrzésének és a közösségi szellem megtartásának fontosságát. 

A program során lehetőség nyílt egy Alumni kvízben való részvételre, amelyet a Hallgatói Önkormányzat tagjai szerveztek. A kérdések közé a regisztrált alumni hallgatók által küldött feladványok is bekerültek. A játék nemcsak szórakoztató pillanatokat szerzett, hanem arra is lehetőséget nyújtott, hogy a résztvevők nosztalgiázzanak és felelevenítsék közös, egyetemi emlékeiket. 

Fellépett az OTUZ együttes, amelynek több jelenlegi BTK-s hallgató is a tagja, és közelmúltban nem egy rendezvényünkön felléptek. 

A kötetlen beszélgetések mellett a résztvevők megoszthatták egymással szakmai tapasztalataikat és személyes élményeiket. 

A Pázmány BTK ezúton is köszönetet mond minden résztvevőnek, remélve, hogy a következő alkalommal még több volt hallgatónkkal találkozhatunk. 

Események

30.
2026. szept.
BTK
Transzparencia – hitelesség és bizalom a társadalmi kommunikációban
30.
2026. szept.
BTK
PPKE BTK HÖK X Dallamtúra
4-6 villamos vonala
30.
2026. szept.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
07.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK x Amerikai álom kiállítás
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
14.
2026. okt.
BTK
Pázmány nap
Sophianum, Jelenits István terem
További események
szechenyi-img-alt