Az Erasmus stratégiai együttműködés második projekttalálkozója

2019.12.11.
Az eltűnt idő nyomát kutatta és a jövőt fürkészte Egyetemünk stratégiai partnerségi projektcsapata 2019. november 19-én és 20-án Budapesten a második projekttalálkozó keretében.

Két éve indult a közös munka 13 európai egyetem részvételével, amelynek utolsó harmadába érkeztünk. Az olvasást népszerűsítő és új olvasási stratégiákra adandó válaszokat kutató projekt keretében végzett eddigi tevékenységek összefoglalása mellett áttekintettük és számba vettük a projekt záró harmadában a konzorcium előtt álló feladatokat.

A kétnapos rendezvényt a Szent II. János Pál pápa díszteremben Prof. Dr. Frivaldszky János Külügyi és Tudományos Rektorhelyettes Úr angol nyelvű előszavával nyitotta meg, amelyet Prof. Dr. Fodor György a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánjának francia nyelvű köszöntője követett. Őket követte Frédéric Rauser, aki a Francia Intézet igazgatójaként és a francia kultúrdiplomácia képviselőjeként második alkalommal tisztelte meg jelenlétével és támogató beszédével, gondolataival a projektünket. Az ünnepélyes megnyitót az esemény házigazdája, valamint a projekt vezetője, Dr. Ádám Anikó, a Klasszikus és Újlatin Nyelvek Intézetvezetője zárta egy rövid előadással, amelyben bemutatta a projektet és az eddig elért eredményeinket az érdeklődők számára.

Ezt követően kora délutántól estig tartott az az intenzív munka, amely során a koordinátorok (PPKE) ismertették a korábbi időközi beszámolók és a Magyar Nemzeti Iroda (Tempus Közalapítvány) 2019 kora novemberi monitoring látogatásának eredményeit, a kapott észrevételeket, és áttekintettük az ezek, valamint a pályázati anyagban tett vállalásaink alapján előttünk álló feladatainkat. Az elsősorban adminisztratív jellegű szekciók során áttekintettük a projekt pénzügyeit, azok dokumentációját, a belső és külső minőségbiztosítási, valamint az Európai Bizottság által különösen hangsúlyosnak tekintett disszeminációs feladatainkat. Az estét egy munkavacsora zárta a Károlyi étteremben.

A találkozó második napján a szellemi termékkel kapcsolatos eredmények és további teendők megvitatása került előtérbe, valamint az előttünk álló tanulási-oktatási tevékenységekkel és multiplikációs eseménnyel kapcsolatos szervezési feladatok szakmai és adminisztratív aspektusai. Bemutatták továbbá a tervezett szakmai programját és a tanulási-oktatási tevékenységek jövő évi helyszíneit az Univesrsitat de València és az Universidade do Porto képviselői. A mind szakmai, mind szervezési szempontból kiváló eredménnyel végződött rendezvény kulturális programmal zárult: Dr. Ádám Anikó projektismertetőjét követően Baranyay László zongoraművész előadását hallgatta meg 130 résztvevő a Francia Intézet koncerttermében.

Mind a Francia Intézet, mind Egyetemünk támogatását ezúton is hálásan köszönjük!

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt