Bölcsészek egymás közt, avagy ilyen volt a tisztújító BHSZ ülés

2019.01.24.
Esztergomban gyűltek össze a bölcsészek január 18-19. között a Bölcsész Hallgatók Szövetségének Választmányi ülésén. A tisztújítás mellett, a tanárképzés kérdéseiről is szó volt, és az átfogó bölcsész stratégia kidolgozását is megkezdték.

Január harmadik hétvégéjén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, és Esztergom adott otthont a soron következő Bölcsész Hallgatók Szövetségének ülésén. Jancsó András ügyvivő után, Pálfalvi Noémi, a PPKE BTK HÖK elnöke, a házigazda intézmény nevében, illetve Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának frissen megválasztott elnöke köszöntötte a megjelenteket.

Az első blokkban Kovács Péter, HÖOK-elnöhelyettes ismertette a tanárképzési stratégia státuszjelentését. Miután a Szemléletváltást a tanárképzésben című anyagát a HÖOK kiadta, a Helyettes Államtitkárság is fejlesztési javaslatokat küldött az előkészítő testületek számára, melyben rövid és hosszú távú beavatkozásokat sürgetnek. A munkaanyagot üdvözli mind a HÖOK, mind a BHSZ, de további javaslatokkal élne.

Tisztújításra is sor került a hétvége folyamán. Az ügyvivői pozíciót Kalász Zsolt, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar HÖK elnöke tölti be, a titkári pozíciót pedig Áder Nikolett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem BTK HÖK tanulmányi alelnöke. A mandátumuk egy évre szól, munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Forrás: HÖOK.hu
Fotó: Hirling Imre

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt