A rendezvény a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Kuminetz Géza, a Pázmány rektora hálát adott Istennek a végzősökért és a mögöttük álló évek gyümölcseiért. Beszédében hangsúlyozta a katolikus egyetem küldetését: a hit és tudás egységét, valamint a tárgyilagosság, a bátorság és a felelősség fontosságát. Példaként Kodály Zoltánt említette, aki életével az igazság és a szellemi elkötelezettség mellett tett tanúságot.
Ezt követően egyetemes könyörgések hangzottak el, amelyek során megemlékeztek az elhunyt kollégákról, köztük M. Kiss Sándor Széchenyi-díjas történészről, a PPKE BTK professzor emeritusáról, a Történettudományi Intézet korábbi vezetőjéről.
Birher Nándor dékán beszédében arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a diploma nem pusztán egyéni érdem, hanem közös siker: tanárok, családtagok, barátok és közösségek támogató munkája is benne rejlik. Hangsúlyozta, hogy az oklevél egyszerre jutalom, biztatás és felelősség, ugyanis a most végző hallgatók tudása és értékrendje formálhatja a jövő társadalmát.
Az ünnepségen beszédet mondott Hegyi László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főtanácsadója is, aki arra bátorította a végzősöket, hogy bátran vállalják a Pázmányon szerzett értékeket, és legyenek büszkék diplomájukra.
A hallgatók nevében Kotánczi Hanna, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte az oklevelet szerzőket, majd Martí Zoltán, Sebő-Käfer Csilla és Dallman Kristóf – a Pázmány Alumni Tanács tagjai – osztották meg útravaló gondolataikat. Beszédeikben kiemelték az egyetemi közösség megtartó erejét, a pázmányos identitás jelentőségét, és arra buzdították a jelenlévőket, hogy értékeiket a jövőben is bátran képviseljék.
A beszédeket követően sor került a diplomák ünnepélyes átadására. Az oklevelek kiosztásánál a szakokhoz tartozó intézetek képviselői is csatlakoztak az egyetem és a Kar vezetőihez, így személyes jelenlétükkel is kifejezték elismerésüket a hallgatók többéves munkája iránt, és részesei voltak annak a meghatározó pillanatnak, amikor a végzősök hivatalosan is csatlakoztak a Pázmány diplomás közösségéhez.
Ezúton is szívből gratulálunk minden végzett hallgatónak, és sok sikert kívánunk életük következő szakaszához!