Doktori Iskolák Nyílt Napja

2025.04.04.

Megtartották a Pázmány BTK doktori iskoláinak első nyílt napját, amelynek keretében lehetőség nyílt óralátogatásra és személyes találkozóra az oktatókkal.

Nagy várakozás előzte meg 2025. március 28-án a BTK doktori iskolák Nyílt Napját, mert első alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy a felvételi előtt állók óralátogatáson vegyenek részt, valamint megismerkedjenek a Történelemtudományi, Társadalomtudományi, Irodalomtudományi, és Nyelvtudományi Doktori Iskola oktatóival és témavezetőivel. Előzetes regisztrációt követően a bölcsészettudományi képzés tizenkét különböző tanórájából választhattak az érdeklődők reggel 8:00 és 14:00 óra között, amelyek nemcsak ízelítőt adtak a képzés tartalmából, de vendégeink megismerhették az oktatókat és a képzés jelenlegi hallgatóit is.

14:00 órától a Danubiánum 007-es előadója teljesen megtelt külső érdeklődőkkel, Pázmányos MA hallgatókkal, tanárokkal, és oktatásszervezőkkel. A megjelenteket Dr. Kőszeghy Miklós tudományos és kutatási dékánhelyettes köszöntötte, majd a doktori iskolák vezetői – Dr. Őze Sándor, Dr. Dobos István, Dr. Hidas Zoltán és Dr. Cser András –, valamint Dr. Reményi Andrea és Dr. Kovács Bálint programvezetők adtak betekintést az egyes kutatási területekbe és kutatócsoportok munkájába. Kovács Fruzsina irodavezető a felvételi dokumentumok előkészítésében adott fontos tanácsokat, az eseményt pedig Dr. Nemes Lászlónak, a Doktoranduszok Országos Szövetsége képviselőjének előadása zárta, amely rámutatott azokra a tudományos, szakmai lehetőségekre, amelyek a sikeres felvételit követően a hallgatók számára országosan elérhetők. A közös tájékoztató után négy teremben nyílt lehetőség kérdés-válaszra, valamint az oktatókkal és témavezetőkkel egyéni konzultációra.

Sok sikert kívánunk a júliusi felvételiken, és reméljük, hogy szeptemberben találkozunk a Pázmányon!

Jelentkezési határidő: 2025. május 15.
További információ → 

Események

17.
2026. márc.
BTK
Királyok, szentek, monostorok
Sophianum
17.
2026. márc.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
17.
2026. márc.
BTK
A magyar honfoglalásról sok szemmel. Régi kérdések – új válaszok
Sophianum 111-112
17.
2026. márc.
BTK
Hallyu alulról-felülről: a koreai hullám előállítói és fogyasztói
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Az ember és a gép határán – mesterséges intelligencia, etika és az új szabályozási normák
Sophianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt