Elhunyt Rezsőházy Rudolf

2019.10.17.
2019. október 16-án elhunyt Rezsőházy Rudolf, a PPKE díszdoktora.

Egyetemünk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és benne Karunk, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar első társadalomtudós díszdoktora, Rezsőházy Rudolf Szegeden született 1929. január 3-án. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a piarista gimnáziumban végezte, 1939–1947-ig. 1947–48-ban a Pázmány Péter Egyetem jogi karának, valamint a Külügyi Akadémiának volt hallgatója. 1949-ben elhagyta Magyarországot, és tanulmányait az Université catholique de Louvain-en (Belgiumban) folytatta történelem szakon (1949–1953). 1955-ben szerzett PhD-fokozatot, Origines et formation du catholicisme social, 1842–1909 című könyvével. 1961-től a louvaini egyetem Gazdaság-, Társadalom és Politikatudományi Karán tanított, 1964-től rendes egyetemi tanár és tanszékvezető. 1996-tól emeritus professzor. Több nemzetközi összehasonlító kutatásban vett részt az UNESCO keretében. 1960-tól rendszeresen dolgozott dél-amerikai, afrikai és ázsiai társadalomfejlesztési projektekben. 1980–2001-ig az Association Internationale de Développement des Communautés elnöke. Számos nemzetközi kongresszusnak és különböző országok egyetemeinek előadója.

Rezsőházy Rudolf tagja a Belga Királyi Akadémiának, külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, székfoglaló előadását Az európai identitást meghatározó értékek címmel tartotta 2005 novemberében.

Rezsőházy Rudolf magyar és keresztény identitását megvalló tudós, értelmiségi, aki nemcsak választott hazájában, Belgiumban, hanem a rendszerváltozás óta Magyarországon is részt vesz a tudományos életben és a közéletben. Szakmai, társadalomtudósi érdeklődésének középpontjában mindvégig a nyugati, keresztény kultúra legfőbb tartalmai álltak. Központi kutatási területe a társadalmi és történelmi változások tanulmányozása; ezen belül is a társadalmi fejlődés kérdései, valamint az értékek kialakulásának és módosulásának témája. Művei társadalomtudósi hozzájárulások a jelen legsúlyosabb elvi és gyakorlati problémáihoz, vitáihoz. Bizonytalan, tájékozódásukat vesztő koroknak, amilyen a mienk is, rá kell eszmélniük elevenítő értéktartalmaikra. Ehhez segít hozzá minket Rezsőházy Rudolf társadalomtudósi életműve.

Egyetemünk 2012. október 12-én avatta díszdoktorává.

Események

23.
2026. szept.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
25.
2026. szept.
BTK
Kutatók Éjszakája 2026
Danubianum, Iohanneum
30.
2026. szept.
BTK
Transzparencia – hitelesség és bizalom a társadalmi kommunikációban
30.
2026. szept.
BTK
PPKE BTK HÖK X Dallamtúra
4-6 villamos vonala
30.
2026. szept.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
07.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK x Amerikai álom kiállítás
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
További események
szechenyi-img-alt