Eredményes félévet zárt a Pázmány BTK szociális vezetőképzése

2025.06.12.

Ünnepélyes keretek között adták át a tanúsítványokat a 2024/25. tanév második félévében végzett szociális vezetőképzés hallgatóinak.  

A képzésben idén 95 fő vett részt, akik négy különböző csoportban – alapozó alap, megújító alap, alapozó mester és megújító mester – sajátították el a szociális vezetői munkához szükséges ismereteket és készségeket. 

Az eseményt Dr. Janó Evelin, a képzés jelenlegi szakmai vezetője nyitotta meg köszöntő gondolataival. Visszatekintett a képzés indulására: 2019 tavaszán kezdődött meg a program, akkor még uniós forrásból megvalósított vidéki kitelepülésekkel és budapesti helyszínekkel. A program azóta folyamatosan fejlődött, és mára a kar saját finanszírozásába került át, ami stabil alapot biztosít a rendszeres megszervezéshez. A korábbi években jellemzően 20 fős csoportokkal indult a képzés, ám 2025 tavaszán több csoport létszáma már megközelítette a 30 főt – ez is jelzi a program egyre növekvő ismertségét és elismertségét. 

Dr. Janó Evelin külön köszönetet mondott a képzés korábbi szakmai vezetőjének elhivatott munkájáért, valamint a Gondoskodáspolitikai Intézet vezetőjének, Dr. habil Tóth Tibornak és tanácsadójának, Dr. Farkas Péternek a jelenlegi működési háttér biztosításáért. 

A képzés sikerének kulcsa továbbra is a magas szakmai színvonalat képviselő oktatók bevonása. Azokban a csoportokban, ahol tutorálás és írásbeli dolgozatok is részei a képzésnek, visszatérő élményként említették a hallgatók dolgozataikban, hogy oktatóik milyen jelentős tudással és inspirációval segítették őket – ez pedig komoly visszaigazolás a szervezők számára, hogy jó úton járnak. 

A tanúsítványátadó ünnepség nemcsak egy képzési szakasz lezárása, hanem egy közös szakmai közösség ünnepe is volt. A hallgatók és oktatók közös munkájából született eredmények a szociális ágazatban dolgozó vezetők felkészültségét és elhivatottságát erősítik tovább – mindannyiunk javára.

Kapcsolt galéria

Események

17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt