Felszentelték az elhunyt hallgatók emléktábláját

2021.12.17.
A márványtábla azoknak a hallgatóknak állít emléket, akik 1992-től, tehát egyetemünk újraalapítása óta tanulmányaik alatt hunytak el.

December 17-én szűk körben, de az egyetemi polgárság egészét - hallgatók, oktatók és munkatársak – reprezentálva a Dékáni Hivatal, a Hallgatói Szolgáltató Központ, illetve a Hallgatói Önkormányzat képviselői részvételével Alessandro Caprioli, egyetemünk lelkésze felszentelte az elhunyt hallgatók emléktábláját. A márványtábla azoknak a hallgatóknak állít emléket, akik 1992-től, tehát egyetemünk újraalapítása óta tanulmányaik alatt hunytak el.

A tábla felirata: A PPKE BTK elhunyt hallgatóinak lelki üdvéért
Állíttatta a PPKE BTK 2021.

Minden fiatal élet elvesztése tragédia, és sajnos két ilyen eset is történt egy hónapon belül a BTK életében most év végén. A tábla alatt most elhelyezett koszorú az ő emléküket is felidézi. Isten akaratában való végső megnyugvást kívánunk az elhunytak hozzátartozóinak. Elhunyt hallgatóink nyugodjanak békében és az örök világosság fényeskedjék nekik! Mondjunk imát értük!

A tábla a Reviczky utca 9. szám alatt, a Sophianum tőszomszédságában, a Krisztus Király Plébánia urnatemetőjében található.

Események

17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
08.
2025. szept.
BTK
Tanévnyitó Veni Sancte szentmise
Egyetemi Templom
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt