Dr. Csigó Katalin komoly szakmai pályát tudhat maga mögött, kutatói tevékenysége mellett csaknem két és fél évtizede dolgozik klinikai pszichológusként. Új megbízatásával, a Pázmány BTK Pszichológiai Intézetének vezetésével a kar legnépesebb képzését irányítja. Célja, hogy az intézet még tovább fejlődjön az oktatói-kutatói és tudományos teljesítményében.
Februártól Ön a Pszichológia Intézet megbízott vezetője. Bemutatná röviden saját magát?
Klinikusként és pszichoterapeutaként határozom meg elsősorban saját magamat. 24 éve dolgozom klinikai pszichológusként az országos intézetben (Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet), melynek intézetvezető pszichológusa is vagyok. A betegellátás mellett pályámat végigkísérte az oktatási és kutatási tevékenység is; ezt a hármas egységet igyekeztem mindig egyensúlyban tartani. Az a meggyőződésem, hogy akkor tud jól dolgozni betegekkel egy pszichológus, ha folyamatosan frissen tartja a tudását. Ezt az oktatás, a hallgatókkal való munka nagyban tudja segíteni, és ha folyamatosan arra törekszik, hogy tudományos alapossággal igyekezzen minél jobban megérteni az emberi működés komplexitását, ezt pedig a kutatói munka tudja segíteni.
A hazai egyetemi pszichológusképzést illetően hova "lőné be" a Pázmány képzését? Miben más a pázmányos tudományos műhely, mint a többi egyetemi pszichológia képzés?
A Pázmányra jelentkező hallgatók nagy száma azt igazolja, hogy jó a képzés, szívesen választják ezt az egyetemet a pályára jelentkező hallgatók. Ez elsősorban a kiváló tanszékvezetőknek és az oktatóknak köszönhető. Azt remélem, és arra törekszem, hogy az ő munkájukat fogom tudni segíteni intézetvezetőként. A cél az, hogy az Intézet még tovább fejlődjön az oktatói-kutatói és tudományos teljesítményében egyaránt, méghozzá úgy, hogy megőrizzük azt, ami pázmányos karakterisztikum: ez pedig a hallgatókra fókuszáló oktatás, a gyakorlatorientált képzés, a hallgatókra szánt személyes figyelem.
Ön szerint minek köszönhető, hogy rengetegen, sőt évről évre többen érdeklődnek a pszichológia képzés iránt?
Ez egy összetett kérdés. A pszichológia mint tudomány a természettudományokhoz, a társadalomtudományokhoz is sorolható, egyes ágai inkább az orvostudományhoz állnak közel, míg más területei a bölcsészettudományokhoz sorolhatók. Nyilván az a középiskolás, aki érdeklődik a biológia, a szociológia, vagy akár a művészetek iránt is, de nincs egyértelmű elköteleződése egyik tudományterület felé sem, szívesen választja köztes megoldásként a pszichológia szakot. Jó választás lehet ez azok számára, akik az emberi működés sokféleségét akarják tudományos alapon megközelíteni és megérteni. Mások pedig, talán ők vannak a legtöbben, terapeuták szeretnének lenni, azzal az elképzeléssel érkeznek a karra, hogy az egyetem elvégzése után majd rendelőt nyitnak, és elkezdik a praxisukat. Számukra különösen fontos annak megtanítása, hogy milyen képződési utat kell bejárni ahhoz, hogy valaki valóban képzett, szakterületén kompetens pszichoterapeutává váljon. Ez egy rendkívül hosszú út, felelősségteljes út. Különösen nagy nekünk, a képzésben részt vevő oktatóknak a személyes felelősségünk abban, hogy át tudjuk-e adni a szükséges ismereteket, etikai elveket, szakmai hozzáállást, attitűdöt. Nehéz és összetett kérdés az, hogy jó-e, hogy ilyen sokan érdeklődnek a pszichológia iránt. Nyilván részben igen, mert mindig jó, amikor a fiatalok tanulni akarnak egy magas követelményeket támasztó szakon, de ott válik nehézzé a kérdés, hogy fel vagyunk-e készülve egy tömegképzésre, illetve a tömegképzés-e a hosszú távú cél, jó-e ez a szakmánk számára. Abban bízom, hogy itt a Pázmányon tudunk ebben köztes utat járni: örülni, hogy sok hallgató jelentkezik, de megtartani a magas követelmény rendszert, biztosítva azt, hogy aki ide bekerül, és aki elvégzi a szakot, az felkészült legyen a világba kilépve a hivatása gyakorlására tudományos ismereteit tekintve, és személyiség, attitűd, elhivatottság, gondolkodásmód tekintetében is.
A kényszerbetegségek, szorongás áll kutatása középpontjában, legalábbis az MTMT szerint. Pontosan milyen kutatások ezek?
Saját kutatási témáim valóban elsősorban a kényszerbetegség (OCD) kutatására vonatkoznak. Más kutatásaim pedig egy pszichodiagnosztikai eszközhöz, a Rorschach-teszthez köthetők. Számomra az az izgalmas a kényszerbetegségben, hogy a klinikai tünettanban megfigyelhető jelenségek jól vizsgálhatók akár neuropszichológiai eszközökkel, akár képalkotókkal, akár új pszichoterápiás technikákon keresztül is. Doktori disszertációmat neuropszichológiai, idegsebészeti, kognitív idegtudományi témából írtam, pszichoanalitikusként pedig új pszichoterápiás megközelítést dolgoztam ki a betegség kezelésében, erről szólt részben a habilitációs dolgozatom. Látszólag talán különös az, hogy ennyire különböző területeken kutatok, számomra azonban ezek összetartozó témák: lehetséges integrálni a pszichoanalitikus gondolkodást az idegtudományi gondolkodással, én nagyon érdekesnek és inspirálónak tartom, ha különböző tudományterületek tudását igyekszünk összekapcsolni, vagy akár csak lefordítani azokat egymás nyelvére. Ilyen irányban gondolkodom a Pszichológiai Intézet megbízott vezetőjeként is: fontosnak tartom, hogy a pszichológusok kapcsolódni tudjanak a kar egyéb intézeteiben vagy a társkarokon működő kiváló kutatócsoportokhoz, akár nyelvészeti, irodalomtudományi, történettudományi, szociológiai, vagy mérnöki kutatócsoportokról van szó. Részben tehát az a célom, hogy a kar intézeteivel szorosabb kapcsolatot tudjunk kialakítani közös pályázatok, közös kutatások facilitálásával.
Ezek alapján milyen jellegű tudományos műhelymunkát tud elképzelni?
Fontosnak tartom, hogy a hallgatók megtanuljanak teamekben dolgozni, együtt dolgozni nem csak saját hallgatótársaikkal, hanem más tudományterületek képviselőivel is. Szerintem ez a jövő: interdiszciplinaritás, a tudományok párbeszéde, a szellemi erőforrások újfajta felhasználása. Ebben a szellemiségben alakul közös kutatócsoport az Információs Technológiai és Bionikai Karral közösen, ami az egyetem életben nagyon fontos. A másik célom pedig olyan saját kutatócsoportok alakítása, melyek a Pszichológiai Intézet oktatóira tudnak építeni: az itt folyó pszichodiagnosztikai, személyiségpszichológiai, fejlődéslélektani, szociálpszichológiai kutatások támogatása, minél jobb megjelenítése. Magas szintű oktatás nem képzelhető el magas szintű tudományos tevékenység nélkül.
