A PPKE BTK Lengyel Tanszéke idén ünnepli fennállásnak 30. évfordulóját – ez alkalomból tartottak jubileumi ünnepséget október 16-án a Bölcsészkaron. A rendezvény remek alkalmat biztosított az alapítók, volt és jelenlegi oktatók, illetve hallgatók találkozására, a panelbeszélgetésekben a múlt felidézésére, nosztalgiázásra, a Tanszék jövőjének tervezésére, és nem utolsó sorban a pázmányos-, lengyeles közösség megerősítésére.

Az ünnepségen Dr. Birher Nándor Máté, a PPKE BTK dékánja és Jarosław Bajaczyk, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója mondott köszöntő beszédet. Dékán úr kiemelte a közép-európai régió, a Közép-Európa fogalom, illetve a lengyel-magyar kapcsolat, barátság fontosságát, amely „mindig az arányérzék viszonya volt. És a katolicizmusé. Ezért elemi szükség, hogy a Pázmányon legyen lengyel képzés”. Rímeltek erre Bajaczyk igazgató úr gondolatai is, aki azt hangsúlyozta, hogy „a rendszerváltás előtti Magyarországon a lengyel szak volt az egyetlen olyan szláv filológiai képzés, amelyet kifejezetten nem politikai okokból oktattak és hallgattak, hanem a magyarok lengyelek iránti őszinte szimpátiája és a lengyel kultúra iránti szeretete miatt”. Hozzátette továbbá, hogy „Lengyelország számára fontos a lengyel tanulmányok megőrzése a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Legyen szó akár akadémikusokról vagy végzős hallgatókról, a polonisták fontos szerepet játszanak Lengyelország pozitív megítélésének elősegítésében és a lengyel gondolkodásmód nemzetközi színtéren való megértésében”.

Közép-Európa, a nem mindig könnyű, de ezeréves múlttal rendelkező lengyel-magyar viszony és lengyel és magyar kultúra közötti hídépítés a kerekasztal beszélgetéseknek is vissza-visszatérő eleme volt. Az első panelben a Lengyel Tanszék alapítója és első vezetője (1995–1999) Dr. Kovács István, Dr. habil Pálfalvi Lajos, aki huszonöt évig (2000–2025) vezette a lengyel szakot és Dr. Németh-Marton Orsolya, a Tanszék jelenlegi vezetője beszélgettek múltról, jelenről jövőről. Kovács Istvántól az alapítás körülményeit felidézve megtudhattuk, hogy eredetileg valójában egy komplexebb, a Jagellók államát megidéző képzésben gondolkodott, ebből lett végül – legalábbis névleg – egy „szimpla” lengyel filológia. Névleg, hiszen a Pázmány BTK lengyel szakára mindig is jellemző volt egy, a lengyelen és a klasszikus értelemben vett filológián túlmutató gondolkodásmód és kurzuskínálat. Ezt erősítette meg Pálfalvi Lajos is, mikor visegrádi szlavisztikát emlegetett, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hallgatók egy tágabb kulturális kontextusba helyezve találkoznak a lengyel kultúrával, ezáltal szélesebb látókörre tehetnek szert. Emellett a kétezres évek elején egy kétéves Közép-Európa Specializáció is színesítette a palettát. Németh-Marton Orsolya is visszatért a Közép-Európa gondolathoz a jövőre vonatkozó tervekről beszélve, melyek között szerepel egy olyan Közép-Európa képzés létrehozása a kari vezetéssel és a Wacław Felczak Alapítvánnyal együttműködésben, amely integrálná a klasszikus bölcsészképzést az innovációk világával és a mesterséges intelligenciával. Nem lehet ugyanakkor szó nélkül elmenni amellett, amit szintén minden résztvevő kiemelt, hogy egy hajdan nagylétszámú szak napjainkra eléggé összezsugorodott. Emiatt azonban nem panaszkodni kell, hanem kreatív megoldásokat keresni, így például jövő tanévtől levelező munkarendben indul majd a szlavisztika képzés lengyel szakiránya, mivel az látszik kirajzolódni, hogy manapság nem annyira az érettségizők, mint inkább a valamivel idősebb, már diplomás, dolgozó korosztály lát potenciált egy lengyeles diploma megszerzésében.

Hogy mihez is lehet kezdeni a munka világában egy pázmányos lengyeles diplomával, arra az est második panelbeszélgetésében derült fény. Itt volt hallgatóink osztották meg tapasztalataikat e téren, és beigazolódni látszott a tézis, miszerint manapság mind a kulturális, mind az üzleti szférában nagy szükség van olyan szakemberekre, akiknem csak a lengyel nyelvet, hanem a kultúrát, a történelmet, a „lengyel lelket” is magas szinten ismerik, és hogy valóban tele a munkaerőpiac lengyeles ajánlatokkal. A beszélgetésben különböző területeken elhelyezkedett hajdani hallgatók vettek részt, van, aki lengyel-magyar kulturális alapítványnál dolgozik, van, aki a média világában, megint más multicégnél, miközben szabadúszó kulturális menedzserként irodalmi, filmes vagy akár képregényfesztivált szervez, de volt a résztvevők között főállású anyuka is, aki emellett műfordítóként kamatoztatja lengyelszakos diplomáját. Van olyan volt hallgatónk is, aki jelenleg lengyel egyetemen oktat docensként, és a varsói Liszt (korábban Magyar) Intézet jelenlegi igazgatója is a Pázmány lengyel szakán szerzett anno diplomát (ők sajnos nem tudtak részt venni az ünnepségen, hogy megosszák tapasztalataikat); sőt a Lengyel Tanszék jelenlegi vezetője is itt végzett. Abban szakterülettől függetlenül mindenki egyetértett, hogy a legtöbb és a legfontosabb, amit a Pázmány lengyel szakjától kaptak, az egyrészt az a bizalom, amelyet egykori oktatóik kezdettől beléjük vetettek, az a rengeteg szakmai lehetőség, amelyeket tanulmányaik kezdetétől megadatott, másrészt az az összetartó közösség, amelynek mai napig részei lehetnek. Valóban különleges közösség az, amely a Lengyel Tanszék körül az elmúlt harminc évben kialakult, leginkább abból a szempontból, hogy tagjai szakmai féltékenység nélkül, önzetlenül tudják egymás támogatni – hiszen bőven elég tág a lengyel kultúra ahhoz, hogy mindenkinek jusson belőle egy szelet, amivel szakmai szempontból foglalkozhat.

Az est további részében a szórakozásé volt a főszerep, a résztvevők lengyel kulturális kvízen mérhették össze tudásukat. A program támogatóinak – a Lengyel Intézetnek, a Wacław Felczak Alapítványnak és a Kispolszkinak – köszönhetően pedig nem csak a nyertesek, hanem minden jelenlévő izgalmas ajándékokkal távozhatott. Végezetül pedig koccintottunk a Lengyel Tanszék eddigi harminc és jövőbeni legalább ennyi évére. Ahogy Dékán Úr fogalmazott: „Isten éltesse a lengyel szakot. Nekünk adjon bölcsességet, hogy kitaláljuk, mivel tudjuk megszólítani a hallgatókat, ez után pedig adjon hallgatókat is.”