Hatalmas buli hozta a ponthatárokat

2021.07.23.
Pont Ott Parti 2021

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) tavaly a járvány miatt nem, idén viszont már meg tudta szervezni az ilyenkor megszokott ponthatárváró bulit, amelynek az ELTE Lágymányosi tömbjei közötti terület adott otthont.

Rengeteg fiatal érkezett a buli helyszínére, ahol egy közös visszaszámlálás után este 8 órakor elkezdtek megjelenni a bejutási ponthatárok a felsőoktatási intézmények képzéseire.

A PPKE BTK nappali, levelezős, illetve alap-, mester- és osztatlan képzéseinek ponthatárait itt lehet böngészni. Néhány ponthatár: karunk kommunikáció- és médiatudományi illetve a nemzetközi tanulmányok alapképzésére egyaránt 400, a pszichológia alapképzésre 443 ponttal, és angol-német osztatlan tanári képzésre is 443 ponttal lehetett bekerülni. A szociológia alapképzésre 322, a szociálpedagógia alapra viszont 300 ponttal is be lehetett kerülni.

Akik most nem nyertek felvételt, azok számára július 29-től nyílik meg a pótfelvételi időszaka egészen augusztus 8-ig. Ebben az eljárásban csak egy intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni, viszont azok is jelentkezhetnek, akik az idei felvételi időszakban egyáltalán nem jelentkeztek eddig a felsőoktatásba. (A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 22-én meghatározott ponthatárnál.)

Gratulálunk minden sikeres felvételizőnek, köszöntünk Titeket a Pázmány BTK-n!

 

Események

13.
2026. máj.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
19.
2026. máj.
BTK
Kisebbségek a Közel-Keleten
Sophianum 112
21.
2026. máj.
BTK
A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport könyvbemutatója
Sophianum 108
23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt