Idén is népszerű a Pázmány BTK

2021.07.28.
Növekedett a felvett gólyák száma

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) a tavalyi 1254 hallgatóhoz képest idén 57 fővel többet, 1311 hallgatót vesz fel. Így elmondható, hogy a tavalyi, nagyságrendileg hasonló növekedés immár tendenciaszerű. A növekedés elsősorban az alapképzéseken jelentkezik, amelyből a nappali és levelező munkarendű képzések is kiveszik részüket. A nappali képzésben a kommunikáció- és médiatudomány, a szociálpszichológia, valamint a bölcsész pszichológia mutatja a legjelentősebb létszámemelkedést. A levelező munkarendű képzések között ugyancsak a kommunikáció- és médiatudomány, továbbá a szociálpedagógia, a történelem és az anglisztika növekedése a leginkább szembetűnő. De van olyan képzés is, amely többéves kihagyás után idén ismét el tud indulni: az ókori nyelvek és kultúrák [klasszika-filológia] alapszak nappali tagozatán egy nagy múltú, klasszikus bölcsészszakon tanulhatnak a sikerrel felvételizők. A felvételi ponthatár néhány kivételtől eltekintve a jogszabályi minimumot meghaladón 300 pont fölött alakul; több népszerű szakra csak a tavalyinál magasabb pontszámmal lehetett bekerülni.

Idén szeptembertől a BTK-n, a Jog- és Államtudományi illetve az Információs Technológiai és Bionikai karunkon a tavalyi gólyalétszámnál 112 fővel többet, összesen 2319 új hallgatót köszönthetünk.

Események

13.
2026. máj.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
19.
2026. máj.
BTK
Kisebbségek a Közel-Keleten
Sophianum 112
21.
2026. máj.
BTK
A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport könyvbemutatója
Sophianum 108
23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt