Sokan talán csak annyit érzékelnek az akkreditációból, hogy ez egy hivatalos felsőoktatási eljárás. Mit jelent pontosan a MAB intézményi akkreditációja, és hogyan kapcsolódik ehhez az egyetemi önértékelés?
A MAB, vagyis a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság intézményi akkreditációja valóban egy hivatalos minőségbiztosítási vizsgálat. Ennek célja annak áttekintése, hogy az egyetemek és főiskolák oktatási, kutatási és működési színvonala megfelel-e a hazai jogszabályi követelményeknek és az európai minőségbiztosítási sztenderdeknek (ESG). Az önértékelés ennek az egyik legfontosabb előkészítő lépése: az intézmény saját maga veszi számba, hogyan működik, milyen erősségei vannak, és mely területeken szükséges fejlődnie. Ezt az anyagot vizsgálja felül később a MAB által delegált szakértői bizottság, többek között helyszíni látogatás során.
Az önértékelés lényege tehát az, hogy az intézmény saját magára tekint: megvizsgálja, hogyan működik, milyen folyamatok mentén dolgozik, és ezek a folyamatok mennyire szolgálják az egyetem küldetését. Az akkreditáció természetesen sok munkával jár, hiszen át kell tekintenünk a képzéseket, a kutatást, a hallgatói szolgáltatásokat, az oktatói működést, az infrastruktúrát és a kommunikációt is. Ugyanakkor ez nem pusztán ellenőrzés, hanem lehetőség arra, hogy világosabban lássuk, mit csinálunk jól, és hol kell fejlődnünk.
Miért fontos ez az egész az egyetem mindennapi működése szempontjából?
Azért, mert egy felsőoktatási intézmény nem működhet esetlegesen. Tudnunk kell, hogy honnan hová szeretnénk eljutni, milyen stratégiai céljaink vannak, és ezekhez milyen konkrét tevékenységek kapcsolódnak. Ha nincs világos célkitűzés, akkor a folyamataink sem állnak össze rendszerré. Az önértékelés abban segít, hogy ne csak megfogalmazzunk célokat, hanem kövessük is, hogy ezek megvalósulnak-e, és ha nem, akkor hol kell javítani.
Az akkreditáció gyakran távoli, bürokratikus folyamatnak tűnik. Mennyiben érinti ez a hallgatókat?
Nagyon is érinti őket. A képzési programok felülvizsgálata például közvetlenül kapcsolódik ahhoz, hogy mit tanulnak, milyen tantárgyak szerepelnek a mintatantervben, kik oktatják az adott kurzusokat, és az átadott tudás mennyire naprakész. A hallgatóközpontú oktatás is fontos része az önértékelésnek: meg kell értenünk, kik a hallgatóink, hogyan tanulnak, milyen nehézségekkel találkoznak, és hogyan tudjuk őket jobban támogatni.
Hogyan jelenik meg ebben a folyamatban a hallgatói visszajelzések szerepe?
A hallgatói visszajelzések kulcsfontosságúak. Ilyen például az OMHV, vagyis az oktatói munka hallgatói véleményezése, de ide tartoznak más kérdőívek, felmérések, panaszfórumok és egyeztetések is. Ezeknek akkor van értelmük, ha nem pusztán összegyűjtjük az adatokat, hanem vissza is csatoljuk őket a működésbe. Vagyis megnézzük, milyen problémák rajzolódnak ki, és mit tudunk ezek alapján ténylegesen javítani.
Tudna konkrét példát mondani arra, amikor hallgatói igény alapján történt fejlesztés?
Ilyen lehet például a baba-mama szoba kialakítása, amely hallgatói igényként jelent meg, és amelyben a Hallgatói Önkormányzatnak jelentős szerepe volt. Ugyanígy az akadálymentesítési kérdések, a liftproblémák vagy a hallgatói panaszkezelési fórumok is azt mutatják, hogy a visszajelzéseket komolyan kell venni. Természetesen nem minden problémát lehet azonnal megoldani, de az fontos, hogy legyen világos eljárásrend, és látszódjon: az intézmény foglalkozik ezekkel a kérdésekkel.
Az önértékelés során csak az erősségeket kell bemutatni, vagy a problémákat is?
Az önértékelésnek éppen az a lényege, hogy őszintén nézzünk rá saját magunkra. Nem az a cél, hogy mindent tökéletesnek mutassunk, hanem hogy megértsük, mi működik jól, és mi az, amin javítani kell. Például az infrastruktúra kérdése ilyen terület. Egy campus vagy megfelelő képzési környezet nem luxus, hanem alapvető feltétele annak, hogy egy nagy hallgatói érdeklődéssel működő kar megfelelően tudja ellátni a feladatait.
Milyen szerepe van az oktatóknak az akkreditációs folyamatban?
Az oktatók szerepe alapvető. Nem mindegy, ki tanít az egyetemen, rendelkezik-e a megfelelő végzettséggel, kompetenciával és tudományos háttérrel. Az is fontos, hogy az oktatók lássák saját helyüket az intézmény stratégiájában, és legyen előttük tervezhető életpálya. Az akkreditáció tehát nemcsak dokumentumokról szól, hanem arról is, hogy az oktatói közösség mennyire tudatosan kapcsolódik az egyetem küldetéséhez. Ehhez a témakörhöz tartozik a képzések megújítása, ami szintén hangsúlyos szerepet kap. A tudás szerkezete és a tudásátadás módja nagyon gyorsan változik. Egyes területeken, például a mesterséges intelligencia esetében, akár félévente is indokolt lehet átgondolni, hogy a tananyag megfelel-e a tudomány aktuális állásának. Más területeken lassabb a változás, de ott is szükség van rendszeres felülvizsgálatra. A kérdés mindig az, hogy a képzéseink valóban azt a tudást adják-e át, amelyre a hallgatóknak és a társadalomnak szüksége van.
Hogyan kapcsolódik az önértékeléshez a kutatás és a tehetséggondozás?
A felsőoktatás nemcsak oktatásból áll. A kutatás és a harmadik misszió, vagyis a társadalmi kapcsolatok ápolása ugyancsak fontos része az egyetem működésének. A hallgatói kutatás, az OTDK, a mester–tanítvány programok vagy a tehetséggondozás mind azt mutatják, hogy a minőség nem csak a tanórákon mérhető. Az is minőségi kérdés, hogy a hallgatók bekapcsolódhatnak-e a tudományos munkába.
Milyen szerepe van a Hallgatói Önkormányzatnak ebben a folyamatban?
A HÖK szerepe nagyon fontos, mert a hallgatók bevonása nélkül nem lehet valódi önértékelést készíteni. A hallgatói képviselet jelen van különböző testületekben, bizottságokban, például a Kari Tanácsban is. Ez nemcsak formális jelenlétet jelent, hanem érdekérvényesítési és döntéshozatali szerepet is. Az akkreditáció során is fontos, hogy a hallgatók tudják, mi történik az intézményben, és adott esetben válaszolni is tudjanak az őket érintő kérdésekre.
Hogyan jelenik meg a katolikus értékrend az önértékelésben?
A katolikus értékrend nemcsak egyes tantárgyakban jelenik meg, hanem az intézmény egész működésében. Ide tartoznak a lelkiséget támogató programok, az ünnepek, a közösségi események, de az is, ahogyan a hallgatókhoz, oktatókhoz, munkatársakhoz és a társadalomhoz viszonyulunk. Az önértékelésben azt is meg kell mutatni, hogy ezek az értékek hogyan épülnek be a mindennapi működésbe.
Mi az akkreditáció valódi tétje?
Az akkreditáció tükör. Megmutatja nekünk is és a külvilágnak is, milyen állapotban van az intézmény. Nem mindegy, mi látszik ebben a tükörben. De a legfontosabb nem pusztán az, hogy jó értékelést kapjunk, hanem az, hogy az egyetem közössége értse: miért dolgozunk, milyen célok mentén működünk, és mit lehetne jobban csinálni. Az önértékelés végső soron erről szól.
