Junior Prima-díjat nyert egykori hallgatónk

2019.11.25.
Koltay Anna, a Petőfi TV szerkesztő-műsorvezetője Junior Prima-díjat kapott magyar sajtó kategóriában.

A közmédia munkatársa, Koltay Anna, az M2 Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának szerkesztő-műsorvezetője vehette át a Junior Prima Díjat sajtó kategóriában a zsűritől hétfőn délután Budapesten a Larus Étterem és Rendezvényközpontban.

Koltay Anna 2011 óta dolgozik a közmédiánál. Gyakornokként kezdett, majd szerkesztő-riporterként közreműködött a Ma reggel, a Megoldások Magazinja, a Balatoni Nyár, az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!, a Kultikon, a Tessék!, továbbá az M5 Hétvégi Belépő című műsorában. Jelenleg az M2 Petőfi TV műsorvezetőjeként láthatják a nézők.

„Ennek a díjnak a segítségével az ember kap egy visszajelzést arra vonatkozóan, hogy amit eddig csinált, az jó volt, jó úton halad és lendületet ad a következő időszakra. Az elismerés nem jöhetett volna létre azok nélkül, akik munkáim során mellettem voltak, segítettek és olykor építő jellegű kritikával illettek, amelyből sokat tanultam. Hálás vagyok a televíziós kollégáknak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy fejlődhessek, kibontakozhassak" – mondta Koltay Anna a díj átvételét követően.

A Junior Prima Díjat 2007 óta minden évben azok a 30 év alatti, szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek kapják, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtva a jók között is a legjobbak és a jövő meghatározó személyiségei lehetnek a szakmában. A díjat a Balogh Gabriella, Holló Márta, Varga Edit, Papp Dániel, Vaszily Miklós, továbbá Parragh László, Perlusz László, Tallai Gábor és Krisán László alkotta zsűri ítélte oda.

Forrás: Médiaklikk

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt