Fotó forrása: indafoto.hu
2024. augusztus 5-én, nyolcvankilenc éves korában hunyt el Käfer István, akit pázmányos kollégái a Szlovák Tanszék és a Szlavisztika-Közép-Európa Intézet alapítójaként, vezetőjeként, a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európai Kutatásokért Alapítvány kuratóriumának elnökeként ismerhettek. Intézetvezetői és kutatásszervezői tevékenysége az egyetem első évtizedeihez, Piliscsabához és Esztergomhoz kötődik. De nagy utat kellett megtennie, mire eljutott ebbe az inspiratív közegbe, ahol végre valóra válthatta terveit.
Hogy lesz valaki Magyarországon a szlovák nyelv és kultúra szakértője, ha nem szlovák nemzetiségű? A Tanár Úr éveket töltött a háború alatt Érsekújváron, az iskolában tanult szlovákul. Később a budapesti egyetemen magyar‒latin szakról irányították magyar‒szlovák szakra, a diploma megszerzése után nevelőtanár volt a szlovák nemzetiségi gimnáziumban, majd magyar lektor a pozsonyi Comenius Egyetemen. Ez komoly esélyt adott neki arra, hogy kiépítse személyes kapcsolatait a szlovák szellemi élettel, képes legyen a szlovák kultúra és identitás belső megértésére, a megfelelő időben pedig olyan intézményeket alapítson, amelyek aktív szerepet játszhatnak a magyar‒szlovák kapcsolatok javításában. Hamar kiderült ugyanis, hogy a diktatúrától megszabadult társadalmakban is megmaradnak a régi konfliktusok, de sokkal jobb esélyeket kapunk ezek kezelésére.
Käfer István jól ismerte a magyar‒szlovák művelődéstörténeti kapcsolatok régi korszakait, akárcsak a szlovák nemzeti mitológiát megteremtő XIX. századi irodalmat. Amikor Gál Ferenc rektor megbízta a Szlovák Tanszék alapításával, messze túllépett a magyarországi nemzetiségi szlavisztikák szellemi horizontján, akárcsak az irodalom és a nyelvészet egyensúlyán alapuló régi modellen. Hamarosan olyan fiatal oktatókat vett fel, akik a történelem, a politológia és a nemzetközi kapcsolatok területén is otthonosan mozogtak, jól ismerték a rendszerváltás utáni Szlovákiát. Amikor pedig új tanszékekkel bővíthette az intézetet, a katolikus kultúrkörhöz tartozó nyugati szlávokat választotta. A Cseh és a Lengyel Tanszékkel kiegészült Intézet a „visegrádi szlavisztika” laboratóriumává vált, kitűnő közép-európai kapcsolatai pedig a Kar pozícióját is erősítették.
Ide kívánkozik egy személyes adalék. Az Ambrosianumban volt az Intézet, a körszobában tartottuk az értekezleteket és a karácsony előtti, egyre családiasabb félévzáró esteket. Az egyik értekezlet átalakult egy szép kerek évforduló ünneplésévé, amihez kínálkozott egy filológiai párhuzam. A grúz Csabua Amiredzsibi fél évszázada írt, klasszikussá vált, igen terjedelmes regényében, Az igazságtevőben váratlanul beleütközünk egy másfél oldalas összefoglalóba, melyben a köszöntőket is kivonatolják, valahogy így: „arról beszél, miként függ össze az egyén erkölcse a haza sorsával, majd a keresztény grúz állam kialakulásával kapcsolatos nézeteit fejti ki”. A Tanár Úr esetében a méltatás kivonata az intézményalapítás erényéről szólna. Mert – mint ugyanitt olvashatjuk – „más a tehetség, és más az a képesség, hogy helyesen éljünk vele”.
Käfer Tanár Úr pályája sikeres volt, mert megadatott neki hatvan felé közeledve, hogy katolikus egyetemen alapítson tanszéket, építsen fel intézetet, megújítva a hazai szlavisztikát. Bár nem maradt fenn ez a szellemi műhely, egykori tagjai más környezetben is hűek maradtak ehhez a hagyományhoz.
Pálfalvi Lajos
