Kora újkori kutatások a Habsburg Monarchiáról

2013.06.10.
2013. május 29. és június 1. között az egyetemünk Történettudományi Intézete közösen a Bécsi Magyar Történeti Intézettel és az Osztrák Történettudományi Intézettel nemzetközi műhelykonferenciát rendezett magyar, osztrák és csehországi résztvevőkkel.

A rendezvény többek között lehetőséget kínált arra, hogy a Habsburgok közép-európai összetett monarchiájának kutatásával foglalkozó mesterképzésben és doktori képzésben részvevő hallgatók idegen nyelvű előadás formájában rangos ausztriai hallgatóság előtt próbálják ki magukat. Mellettük ausztriai és csehországi egyetemi hallgatók előadásaiból értesülhettünk a legfrissebb kutatási irányokról, módszertani megközelítésekről és eredményekről. Az európai hírű bécsi és a salzburgi történész vendégeink (Thomas Winkelbauer, Arno Strohmeyer, Martin Scheutz, Fazekas István) hozzászólásaiból nem csupán a doktorandák és doktorandusok, hanem a hallgatóság soraiban helyet foglaló tanár kollégák is rengeteget tanultak, gyarapodtak.

A rendezvény utolsó két napján az osztrák vendégek színvonalas kirándulásokon ismerkedhettek meg a közép-magyarországi régió legfontosabb történeti emlékeivel és a történész szakma számára fontos nemzeti és egyházi közgyűjteményekkel. A budai vár megtekintésével egybekötve felkeresték a nemzeti könyvtárat és levéltárat, valamint különböző visegrádi és esztergomi helyszíneket. A kávészünetekben és az este folytatott beszélgetésekből a konferencia szervezői jóleső érzéssel tapasztalták, hogy az osztrák kollégák nyitottak a további együttműködésre, a közös múlt közös feltárására.

Az eseményen készült fényképek megtekinthetők itt. →

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
További események
szechenyi-img-alt