A szakkollégium vezetője, Botos Máté, szerint mindez új, formális keretek közé fogja terelni az eddig a hallgatók által spontán és kötetlen módon szervezett egyetemen kívüli tevékenységek egy részét. A kereteken kívüli kezdeményezésekre a továbbiakban is szükség van és lesz, ezek kiegészítik a jövőben a szakkollégiumi munkát. Amint azt Németh Flóra Fanni diákvezető kifejtette, az új szervezeti egység elsősorban politikatudományi orientációjú, de programja és profilja révén várja a más diszciplínák felől érkező, a közélet vagy a társadalom nagy kérdései iránt érdeklődő hallgatókat is.
A hallgatók által csak „LEO" névre rövidített szakkollégium ötvözni kívánja a meritokratikus hagyományokat, a közösség építését és a keresztény hagyományok őrzését. „Ha a rövidítésről XIII. Leó pápa jut eszünkbe, ez természetesen nem véletlen" – tette hozzá Harmati Ferenc, a szakkollégium oktatója.
Négy műhellyel kezdi meg működését a LEO: a Politikatudományi- és Politikaelméleti; a Politikai Kommunikáció és Közéleti Szervezés; a Közvéleménykutatás és Elemzés; valamint a Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Műhelyek keretein belül szerezhetnek specifikus ismereteket a hallgatók a szakmailag kiváló műhelyvezetők irányítása alatt. A Szakkollégium célja, az egyetemi hallgatók felelős szellemi munkára ösztönzése, a megfelelő készségek elsajátítása és az egyetemi képzés elméleti alapjaira építve olyan használható, naprakész tudás átadása a képzésen keresztül, melynek segítségével tanulmányaik után aktívan részt vehetnek a nemzet és a keresztény közösség sorsának formálásban.
A szakkollégium hallgatói vezetőinek nem titkolt célja, hogy a szeptembertől a Bihari út és a Balkán utca sarkán álló új egyetemi kollégiumi épületben olyan szakmai közösséget hozzanak létre, amely a későbbiekben is kötődik az intézményhez. A Labor et Otium szakkollégium a majdani szeniorokra és alumnusaira is számít a jövőben, így számukra is tervez speciális programokat. Bíznak abban, hogy ez az alulról épülő kezdeményezés eléri célját és a kiválóság egyik fórumává válik a mihamarabb!