A megbeszélés témája a szociális képzések területén való együttműködés erősítése volt, különös tekintettel a szociális vezetőképzésre, amit a Katolikus Szeretetszolgálattal együttműködésben folytat Egyetemünk.
Az együttműködést erősíti az is, hogy Dr. Birher Nándor egyben az Intézet Szakmai kollégiumának is tagja. A dékán az egyetem jubileumi kötetét adta át Dr. Tóth Tibor főigazgatónak.
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye. A Belügyminisztérium háttérintézményeként a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi terület szakmafejlesztési feladatait látja el. Az Intézet tevékenysége kiterjed az állami, egyházi, civil és önkormányzati intézményfenntartók igényeire és javaslataira tekintettel a szakmai, képzési feladatokban, döntés-előkészítésben, végrehajtásban felmerülő támogatói, szolgáltatói feladatok ellátására.
Fotó: NSZI