Mester és tanítvány is rangos díjban részesült – Átvette kitüntetését a Pázmány BTK oktatója és hallgatója

2023.12.13.

Szőke-Milinte Enikő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, hivatalosan is átvette Mestertanár Aranyérmét november 24-én, az OTDK kitüntetésátadó ünnepségén. Ráadásul tanítványa is rangos díjban részesült.

Szőke-Milinte Enikő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, hivatalosan is átvette Mestertanár Aranyérmét november 24-én, az OTDK kitüntetésátadó ünnepségén. Ráadásul tanítványa is rangos díjban részesült.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1997 óta Mestertanár Aranyéremmel díjazza azokat az oktatókat és kutatókat, akik az egyetemisták és a főiskolások kötelező tananyag-elsajátításán túlmutató, tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységének elősegítéséért, kibontakoztatásáért és elismeréséért – témavezetőként és a tudományszervezés terén – éveken át kiemelkedően eredményes, áldozatos munkát végeztek.

A 2023-ban karunk oktatója, Szőke-Milinte Enikő is e rangos elismerésben részesült a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai szekció képviseletében. Külön kiemelkedő eredmény, hogy idén nemcsak oktatónk, hanem tanítványa, Mátó Áron is Pro Scientia Aranyérmet kapott. E kitüntetésben azok a hallgatók részesülhetnek, akik tanulmányaik során és az általuk választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adtak.

A rendezvényen köszöntőt mondott Weiszburg Tamás, az OTDT elnöke, Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, valamint Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank Marketing- és Kommunikációs Igazgatóságának vezetője.

Szőke-Milinte Enikő példaértékű elkötelezettségével és eredményeivel a jövőre nézve is inspirációt nyújt mind az oktatók, mind pedig a diákok számára. Gratulálunk a megérdemelt elismeréshez, amellyel tovább erősíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának szakmai hírnevét!

Események

23.
2026. febr.
BTK
PPKE BTK HÖK x MELEG RUHA
Danubianum
24.
2026. febr.
BTK
“Kérdezd a hököst”
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
16.
2026. márc.
BTK
AI-KULCS – Mesterséges intelligencia a tanteremben. Gyakorlati eszközök, tippek pedagógusoknak
Sophianum 111
17.
2026. márc.
BTK
A magyar honfoglalásról sok szemmel. Régi kérdések – új válaszok
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt