Öt nap leforgása alatt már 64 ezren tekintették meg a Lovakon, nyergekben - A honfoglaló magyarok hadművészete című, a Pázmány BTK Magyar Őstörténeti és Honfoglaláskori Régészeti Tanszéke közreműködésével készült 28 perces ismeretterjesztő filmet.
A honfoglalók anyagi kultúrájából, fegyverhasználatából ízelítőt adó alkotás létrejöttéhez karunk mellett a Digitális Legendárium, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat valamint számos hagyományőrző egyesület járult hozzá. A film producere és egyik szakértője Türk Attila, a Magyar Őstörténeti és Honfoglaláskori Régészeti Tanszék vezetője, akit gyors összefoglalásra kértünk a film debütálásával kapcsolatban.
“Lenyűgöző, hogy ennyien kíváncsiak a filmre, és megmondom őszintén, minden várokozásunkat felülmúlta ez a kitörő lelkesedés és érdeklődés”. Hozzátette, hogy jórészt minden irányból elismerést kapnak, ide értve a Digitális Legendárium YouTube-csatornáján látható film alatti üdvözlő és elismerő kommenteket.
“Különösen örülök azoknak a kommenteknek, amelyekben - feltehetőleg pedagógusok - azt írják, hogy a filmet általános iskola alsó tagozatában is levetítették, és a gyerekeket végig lekötötte”.
A film az alkotók szándékai szerint nemcsak az ismeretterjesztés, ugyanúgy szól a régészeti szakmának, a tudományos hagyományőrzőknek is. A Lovakon, nyergekben című filmet legelőször 2022 októberében, a Pázmány BTK-n is megrendezett Kutatók éjszakáján láthatta az érdeklődő nagyközönség és a sajtó.
A film angol verziója már megtalálható, napokon belül elkészül az orosz verzió is.