Apor Vilmos győri püspök 1945 húsvéti vértanúságáról itt is olvashat. A menekülteket a háborúban befogadó és élete árán is megvédő püspökről szóló, a Győri Nemzeti Színházban március 12-ig megtekinthető "Mindenkinek mindene" című színdarabról itt talál hírt. „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset" – ez volt Apor Vilmos püspöki jelmondata. Dér András, az életrajzi dráma írója és rendezője a Pázmány BTK Médiatudományi Tanszékének tanára, akinek egy kétórás előadás színpadi világába kellett sűrítenie ezt a történetet, Apor Vilmosnak rövid, de gazdag életét. A darabban a győri püspök sebesülten, seblázzal fekszik a kórházi ágyon, ahol vízióit részben vetítésekkel jelenítik meg az eredeti győri helyszíneken is forgatott film alapján. A színjáték és a film szimultán játékához az egyik legnagyszerűbb kortárs zeneszerző, a Kossuth- és Erkel-díjas Selmeczi György írta a zenét. A színdarab aktualitását a húsvéti vértanúság példázata mellett az is adja, hogy ismét egy háború miatt menekülők ezrei várják a segítséget, a békét.
Béke fejedelme, szentséges Istenünk,
Úr Jézus szent Szíve, békéért esdeklünk.
Békét adj szívünknek, békét családunknak,
Békét nemzetünknek, békét a világnak!
Dombormű Boldog Apor Vilmos püspök síremlékéről