Nagy érdeklődés mellett zajlott a Pázmány BTK Óvó- és Tanítóképzés 2026-os Nyílt Napja

2026.01.21.

A program 9.30-kor fakultatív lehetőségekkel indult a Díszteremben, ahol a résztvevők a szakos standoknál beszélgethettek a hallgatókkal, felvételivel kapcsolatos részletes információkat kérhettek, valamint részt vehettek a Fedezd fel a Iohanneumot! című interaktív játékban.

A 10.00 és 11.00 óra között zajló mintaelőadások betekintést nyújtottak a képzés különböző területeibe. Ratimovoszky Kornélia Akarsz róla beszélni? című pszichológiai előadásán a konfliktuskezelés témáját járta körül, majd Dr. Juhász Márta Ritmusra fel! című előadásán ritmusos játékokkal mozgatta meg a résztvevőket. Végül Dr. Miklós Ágnes Kata iránymutatásával újrahasznosított alapanyagokból készítettek cicát az érdeklődők.

A központi tájékoztatón Dr. Kőszeghy Miklós tudományos dékánhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, ezt követően a tanító- és óvóképzésről, valamint a pszichológia levelező képzésről kaptak részletes információkat az érdeklődők. Hógenburg Tamás, a Nemzetközi Osztály vezetője a külföldi ösztöndíj-lehetőségeket ismertette, majd a Hallgatói Önkormányzat is bemutatkozott, felvillantva az egyetemi élet közösségi programjait és lehetőségeit.

A Nyílt Nap zárásaként a résztvevők ingyenes előalkalmassági vizsgán vehettek részt.

Az esemény kiváló lehetőséget biztosított a továbbtanulás iránt érdeklődő diákoknak, hogy közelebbről megismerjék az intézményt és a képzési kínálatot.

Bízunk benne, hogy sok résztvevő a Pázmány BTK-t választja első helyen, és szeptemberben újra találkozunk velük!

A fotókat Juhász Zsófia Vanessza készítette. 

Események

05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
06.
2026. nov.
BTK
Kiállítás megnyitó
Iohanneum 015
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
Szent II. János Pál Pápa Díszterem
11.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
13.
2026. nov.
BTK
Színház-Dráma-Nevelés 2026
Sophianum
További események
szechenyi-img-alt