Ők a Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntőjének győztesei

2024.05.14.

Ötvenegy középiskolás csapatból a legjobb hét találkozott egymással a Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntőjében szombaton. 

Ötvenegy középiskolás csapatból a legjobb hét találkozott egymással a Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny döntőjében szombaton. 

A versenyre jelentkező 9–11. évfolyamos, háromfős csapatok az első fordulóban öt tantárgy (filmelmélet, filozófia, irodalom, művészettörténet, történelem) kreatív feladatai közül választhattak. Az egyetemi oktatókból álló zsűri az ötletesség, a kivitelezés igényessége alapján értékelte a beérkezett pályaműveket, amelyek között kisfilmek, filozófiai dialógusok, irodalmi társasjátékok és történelmi képregények is szerepeltek. 

Az országos verseny záró eseménye 2024. május 11-én zajlott Budapesten, a Pázmány BTK Sophianum nevű épületben. Az esemény megnyitóján Dr. Kőszeghy Miklós dékánhelyettes köszöntötte az első fordulóból a döntőbe jutott legjobb hét csapatot és felkészítő tanáraikat. 

A diákok változatos, komplex szaktárgyi ismereteket és kreativitást egyaránt igénylő feladatokban mérhették össze tudásukat, a zsűri a csapattagok közötti együttműködést is értékelte. A szakmailag színvonalas, hangulatát tekintve mégis könnyed és játékos lebonyolítású vetélkedőn a versenyzők és a nézők is remekül érezték magukat.  

A győztes csapat ráadásul magas pénzjutalomban részesült kiváló teljesítményéért. 

 

A 2024-es Pázmány Bölcs-Ész Csapatverseny győztes csapata

Csapat neve: Brahiátorok 
Tagjai: Deák Sebestyén, Gauland Kristóf, Liszkay Simon 
Intézmény: Piarista Gimnázium, Budapest 
Felkészítő pedagógus: Dr. Urbán Péter

Gratulálunk a nyertes csapat tagjainak, felkészítő tanárának és tanintézményének! 

 
Az országos döntőben részt vevő további csapatok

Csapat neve: Drei Affe 
Tagjai: Böröcz Frida, Vincze Róza Sára, Böröcz Vilma 
Intézmény: Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 
Felkészítő pedagógus: - 

 

Csapat neve: Csapatnévszurrogátum 
Tagjai: Kiss Levente, Lánchidi Leó, Vécsey Zalán 
Intézmény: Deáktéri Evangélikus Gimnázium 
Felkészítő pedagógus: - 

 

Csapat neve: BorÁszok 
Tagjai: Akkermann Dániel, Málnai Tamás Mátyás, Keresztes Kristóf 
Intézmény: Szekszárdi Garay János Gimnázium 
Felkészítő pedagógus: Dr. Gesztesi Enikő 

 

Csapat neve: Rosa Fera 
Tagjai: Béz Elizabet, Németh Abigél, Kiss Hajnal 
Intézmény: Pápai Református Kollégium Gimnázium, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona 
Felkészítő pedagógus: Birkás Zsófia 

 

Csapat neve: Kalászsimogatók 
Tagjai: Csatári-Szűcs Előd, Vezdényi László, Tálos Csongor Nimród 
Intézmény: Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium 
Felkészítő pedagógus: Kántor Péter 

 

Csapat neve: Drámakirálynők 
Tagjai: Font Lili, Krizsán Luca, Varga Alexa 
Intézmény: Vetési Albert Gimnázium 
Felkészítő pedagógus: Hrubiák Laura 

Az eseményen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. 

A képzés a Nemzeti Tehetség Program részeként a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg. 

Kapcsolt galéria

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt