Országos pályázatot nyert oktatónk

2013.02.06.
Görföl Tibor, Kommunikáció és Médiatudományi Intézetünk oktatója nyerte a VIGILIA periodika "A keresztény hit szerepe Európa mai és holnapi kultúrájában" című országos pályázatát.

A pályázat A Hit évéhez kapcsolódva a Kultúra Pápai Tanácsának kezdeményezését követte, amely párbeszédet kezdeményez hívők és nem hívők, a kereszténység és a kultúra között.

A pályázaton körülbelül egy egyórás előadás írott szövegével lehetett részt venni, amelynek témája az említett A keresztény hit szerepe Európa mai és holnapi kultúrájában volt.

A pályázaton bárki részt vehetett beküldött írásával, elsősorban azonban egyetemi oktatók és hallgatók, teológusok, filozófusok és írók művei szerepeltek a pályázók között. Összesen 67 jeligés pályamunka érkezett a szerkesztőséghez, közülük választotta ki a nyertes pályamunkát a zsűri.

A bírálóbizottság elnöke és a pályázat fővédnöke Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek volt. A bizottság tagjai: Hankiss Elemér, Jelenits István, Jókai Anna, Lukács László, Mezei Balázs, Puskás Attila.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2013. február 05-én került sor a Sapientia Szerzetesi Főiskola dísztermében.

A nyertes szövegek olvashatók a VIGILIA februári számában

Gratulálunk fiatal oktatónknak!


Kapcsolódó cikk a Magyar Kurírban: Lukács László: Megvan a készség a nyitott, elfogadó, kritikus párbeszédre

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt