OTDK-t rendez a Pázmány BTK 2027-ben!

2025.04.24.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központban került sor a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciójának konferenciájára. 2025. április 24-én a záróünnepség során került sor a stafétaátadásra, így 2027 tavaszán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara (PPKE BTK) kapta meg a lehetőséget a házigazda szerepének betöltésére.

A rendezvényt Dr. Gáspár Mihály professzor emeritus, a szekció szakmai honoris causa elnöke nyitotta meg, majd Dr. Gloviczki Zoltán, az OTDT alelnöke mondott köszöntőt. A Roska Tamás Tudományos Előadást Bali Cintia (PTE BTK Pszichológia Intézet) tartotta, amely a digitalizáció és az oktatás kapcsolatát vizsgálta a gyermekek közötti egyéni különbségek tükrében. Az előadót prof. Dr. Zsolnai Anikó, az ELTE PPK dékánja, a szekció ügyvezetésének elnöke méltatta. A Roska Tamás emlékérmet Dr. Zsolnai Anikó és Dr. Veres-Székely Anna adta át, utóbbi egyben értékelő-összegző beszédet is mondott. 

Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, az oklevelek és különdíjak átadására, melyen 11 Pázmány BTK-s hallgató 9 dolgozata kapott elismerést. 

A rendezvény zárásaként vette át Dr. Kőszeghy Miklós tudományos és kutatási dékánhelyettes a stafétát a 38. OTDK Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekciója rendezőjeként. 

Találkozunk 2027-ben Szent István városában, Esztergomban! 

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
16.
2026. jún.
BTK
Lindner Henriett habilitációs előadásai
Danubianum 502
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
További események
szechenyi-img-alt