Pályaorientációs napot tartottunk az AlterEgommal közösen a Iohanneumban

2023.11.20.

24 felsőoktatási intézmény, szakkollégium és felnőttképzést nyújtó intézmény vett részt a hagyományos Pályaorientációs Napunkon, 2023. november 17-én Esztergomban.

A rendezvény célja, hogy a város valamennyi végzős középiskolása helyben megismerhesse az egyetemi és főiskolai képzési struktúrákat, valamint az egyes intézmények által kínált különböző képzéseket, szakokat. Emellett lehetőséget biztosítottunk, hogy személyesen találkozzanak, beszélgessenek az intézmények képviselőivel.

A standoknál zajló kötetlen beszélgetések során a diákok feltehették kérdéseiket, és részletes tájékoztatást kaphattak a szakokról, a lehetőségeikről, melyek az adott felsőoktatási intézmények által kínálnak. Egy-egy ilyen alkalom jó lehetőséget kínál arra, hogy ne csak a felvételi tájékoztató anyagokban található rövid leírást alapján informálódjanak, hanem a jelenlegi hallgatók által a valós hétköznapokba, az egyetemi életbe is egy kicsit bővebb bepillantást kaphassanak.

Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vettek ezen az eseményen, és hozzájárultak annak sikeréhez! Ezek az alkalmak fontosak, hiszen, a jövő a fiatalok kezében van, és mi, mint oktatási intézmény, elkötelezettek vagyunk abban, hogy segítsük őket az elérhető legjobb lehetőségek felfedezésében és kihasználásában.

 

Kiállítók:

  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem  (BTK,ITK,JÁK)
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Budapesti Műszaki Egyetem
  • Edutus Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  • Selye János Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campus
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Kaposvári Campus
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Esztergomi Szakképzési Centrum Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakképző Iskola
  • Esztergomi Szakképzési Centrum Géza Fejedelem Technikum és Szakképző Iskola
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
  • Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
  • Miskolci Egyetem Műszaki Föld-és Környezettudományi Kar
  • AlterEgom Egyesület
  • Semmelweis Egyetem Korányi Frigyes Szakkollégium
  • PPKE szakkollégiumok: Stephaneum, Labor Et Otium, Zlinszky János

Események

04.
2024. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum
09.
2024. máj.
BTK
KomMédia Tábor '24
Badacsonytördemic-Lábdihegy
09.
2024. máj.
BTK
A hatalomról és az államról alkotott orosz elképzelések a folyamatosság és változás dimenziójában, és Nagy Péter uralkodásának jelentősége
Danubianum 522
09.
2024. máj.
BTK
THK Előadás sorozat II - Zsoldos Attila - Séta az ország közepén...
Danubianum F007
10.
2024. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny
Iohanneum
11.
2024. máj.
BTK
PEACH Junior Hallgatói Konferencia
Sophianum
További események
szechenyi-img-alt