Pázmány BTK-s hallgató képviselheti Magyarországot a pekingi Kínai Híd döntőn

2026.06.02.

Tóth Márton Viktor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kínai szakos hallgatója megnyerte a Kínai Híd nemzetközi kínai nyelvi és kulturális tehetségkutató verseny magyarországi döntőjét, és ezzel kivívta a jogot, hogy hazánkat képviselje Kínában a verseny nemzetközi döntőjében.

A Miskolci Egyetem Konfuciusz Intézete által szervezett versenyen 15 hallgató mérte össze tudását kínai nyelvből és kultúrából. A résztvevők kínai nyelvű beszédet mondtak, kulturális és országismereti kérdésekre válaszoltak, valamint művészeti produkcióval is bemutatkoztak.

Az eredményhirdetésen és a díjátadón részt vett Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete is, aki személyesen adta át az elismeréseket a legjobban teljesítő versenyzőknek. 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara büszkén gratulál Tóth Márton Viktornak, a kínai szakirány másodéves hallgatójának ehhez a kiemelkedő teljesítményhez. A versenyen emellett az elsőéves Tihanyi Balázs, szintén a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója – aki mindössze tavaly szeptember óta tanulja a kínai nyelvet – megosztott harmadik helyezést ért el, ami jól mutatja, hogy egyetemünk sinológiai képzése kiemelkedő színvonalon áll. A hallgatók felkészítő tanára Kou Danyang, a Kínai Tanszék anyanyelvi lektora volt. Mint a legjobban szereplő intézmény, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezői különdíjat kapott, ezt Salát Gergely tanszékvezető vette át.

Kínai Híd a világ legismertebb kínai nyelvi versenye, amely évről évre lehetőséget biztosít a kínai nyelvet tanuló hallgatóknak arra, hogy nemzetközi szinten is bemutassák tudásukat, miközben erősítik a kulturális kapcsolatokat és a nemzetközi párbeszédet. Az egyes országok bajnokai bejutnak a kínai világdöntőbe, amelyet Kína legnagyobb szórakoztató televíziócsatornája, a Hunan TV közvetít, az adásoknak több mint százmillió nézőjük van – ők idén egy pázmányos diák produkcióját is megtekinthetik.

Tanszéki beszámoló itt.

Események

23.
2026. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt