Rekordszámú érdeklődő találkozott a Pázmány BTK nyílt napján

2023.11.29.

A Pázmány BTK novemberi nyílt napja nemcsak különleges programkínálata miatt bizonyult mérföldkőnek a kar történetében, hanem annak okán is, hogy minden eddigit felülmúló, rekordszámú érdeklődő vett részt a nagyszabású eseményen.

A Pázmány BTK novemberi nyíltnapja nemcsak különleges programkínálata miatt bizonyult mérföldkőnek a kar történetében, hanem annak okán is, hogy minden eddigit felülmúló, rekordszámú érdeklődő vett részt a nagyszabású eseményen.

A helyszínre látogató diákok, szülők és tanárok nemcsupán a kar alapszakos képzéseiről és tanulmányi programjairól informálódhattak, hanem az előadásokon és szemináriumokon is szabadon részt vehettek, széleskörű betekintést nyerve mind az oktatás menetébe, mind a hallgatói élet autentikus „miliőjébe.”

A középiskolások számára a képzési lehetőségek megismerésén túl lehetőség nyílt ellátogatni az úgynevezett „Élményzóna” helyszínére is, ahol a kari közösségek interaktív foglalkozásai során a diákok bepillantást nyerhettek a tanórákon kívüli változatos tevékenységekbe és szolgáltatásokba. Olyan játéksorozatban való részvételre is adódott lehetőség, amely során a középiskolások az egyetemet és a kart szimbolizáló mintákkal ellátott, hasznos és szép ajándékokat nyerhettek.

Az interaktív bemutatók, a szemináriumok és a részletes szakos- és központi tájékoztatók révén az egyetem potenciális hallgatói segítséget kaptak a felvételi pontszámítás rendszerében való magabiztos eligazodáshoz, megismerkedhettek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán folyó tudományos munka részleteivel, a kollégiumi- és ösztöndíjlehetőségekkel, az intézmény nemzetközi kapcsolatai által kínált lehetőségekkel és a Hallgatói Önkormányzat munkájával.

Egyebek mellett emlékezetes előadást tartott alumni hallgatóként Sebő Balázs, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtóosztályának vezetője, aki nemcsak hasznos információkkal látta el a diákokat, de hamisítatlan képet is festett a hallgatók világának izgalmas és színes légköréről is.

Az esemény során azonban nemcsak a továbbtanuláshoz kapcsolódó tudás begyűjtésére nyílt nagyszerű lehetőség, hanem a felhőtlen szórakozásra is. A látogatók a Danubianum épületének hátsó aulájában egy életnagyságú fotókiállításban gyönyörködhettek, amely Őszentsége Ferenc pápa idei, budapesti látogatásának állomásait, legemlékezetesebb pillanatait mutatja be, köztük azt az eseményt, amikor a Szentséges Atya ellátogatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karára. A kiállítás anyagát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia bocsátotta rendelkezésünkre.

Az esemény sikerét sejteti, hogy a látogatók nemcsak egyedülálló élményekkel, nyereményekkel és hasznos információval gazdagodtak, hanem szemlátomást jó hangulattal és lelkesedéssel fűtve távoztak. Reményeink szerint a jövőben minél többen csatlakoznak Egyetemünk illusztris kötelékéhez, amely szeretettel várja érkezésüket.

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
13.
2025. máj.
BTK
Angol-Amerikai Intézet tanévzáró est
Danubianum 412
14.
2025. máj.
BTK
Angol Reneszánsz Kutatócsoport est
Danubianum 412
15.
2025. máj.
BTK
A piramisok árnyékában. Identitás, politika, és társadalom a mai Egyiptomban
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt