Sikerrel zárult a történelmi–régészeti ismeretterjesztő előadássorozat a Pázmány BTK-n

2025.06.06.

2025. május 29–30. között kétnapos történelmi–régészeti előadássorozatot rendeztek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, amely a középiskolai tanárok szaktárgyi ismereteinek bővítését célozta. 

Az esemény országosan is széles körben keltett érdeklődést, a pedagógusok ugyanis a fővárosi iskolákon kívül Magyarország számos településének (Kiskunlacháza, Ócsa, Pápa, Szolnok és Zalaegerszeg) intézményeiből is érkeztek. 

A program különlegessége abban rejlett, hogy a módszertani képzések helyett a legfrissebb történeti és régészeti kutatási eredmények bemutatására helyezte a hangsúlyt. A tudományos igényű, de a középiskolai oktatásban is jól hasznosítható előadásokat nagy érdeklődés övezte. Többen szorgalmazták az egyetem és a középiskolák közötti együttműködések elmélyítését – például régészeti táborok, kutatások vagy közösségi szolgálati projektek formájában. 

A szakmai színvonal, a jó hangulat és az aktív jelenlét egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény valódi hiánypótló kezdeményezéssé váljon. A pozitív visszajelzések alapján a Pázmány BTK a jövőben is tervezi hasonló tematikus továbbképzések megszervezését. 

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt