Szent Ignác-díjat kapott a Pázmány BTK oktatója

2024.09.11.

Dr. Kovács Ákos a jezsuita rendet támogató, több évtizedes, kiemelkedő szolgálata és elkötelezett munkája révén érdemelte ki az elismerést. 

Kép forrása: Magyar Kurír

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar elismert oktatója, Dr. Kovács Ákos, egyetemi docens, a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet intézetvezetője és a Médiatudományi Tanszék tanszékvezetője Szent Ignác-díjat vett át a magyar jezsuita provincia ünnepén, szeptember 7-én, a budapesti Jézus Szíve-templomban. 

Az elismerést a jezsuita rendet támogató, több évtizedes, kiemelkedő szolgálata és elkötelezett munkája révén érdemelte ki. 

Dr. Kovács Ákos már harminc éve működik együtt a jezsuitákkal. 1994-ben több neves jezsuitával, Forrai Tamással, Nemeshegyi Péterrel, Kiss Ulrichkal és Szigeti Szabolccsal közösen hozták létre a Faludi Ferenc Akadémiát, melynek tevékenységében mind a mai napig aktívan részt vesz. Az akadémián belül számos szerepet vállalt, igazgatóhelyettesként (1999–2009), később a stratégiai vezető testület tagjaként (2022–2024) is. Az ő segítségével jöhetett létre többek között a Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat, amely 25 éven keresztül nagy, külföldi és hazai elismeréseket szerzett. 

A rend számára Dr. Kovács Ákos fontos oktatási és kulturális rendezvények megszervezésében is nélkülözhetetlen szerepet vállalt, hosszú éveken át tevékenykedett a Távlatok jezsuita folyóirat szerkesztőségében, valamint a Pálos Antalról szóló emlékkötet szerkesztőjeként nagyban hozzájárult a jezsuita szerzetes emlékezetének ápolásához. 

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara büszkén gratulál Dr. Kovács Ákosnak ehhez a rangos kitüntetéshez, amely kiválóan tükrözi hivatásában elért eredményeit és közösségépítő munkáját. 

(Forrás: Magyar Kurír) 

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Az erőszak formái eszmetörténeti, politikatörténeti, stratégiai aspektusokban – A pszichikai és fizikai hadviselés
Danubianum 114
09.
2025. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar beszéd verseny
Iohanneum Díszterem
09.
2025. máj.
BTK
Eurázsia Hajnala / PEACH Junior hallgatói konferencia
Danubianum
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
További események
szechenyi-img-alt